1913
Anyja neve: Igrecz Zsófia
Eredeti foglalkozása szobafestő- és mázolósegéd volt. Kommunista párttagságát 1936-tól ismerték el. 1945-ben lépett a rendőrség kötelékébe, 1946-ig a Hazahozatali Kormánybiztosságnál szolgált, onnan került át a kistarcsai rendőrtanosztály parancsnokságának az állományába. 1948-ban a Központi Kiképző Zászlóalj, 1949-ben a BM Kiképzőtábor parancsnokának nevezték ki. 1950 januárjától Borsod megyei szemlélő, az év novemberétől a budapesti kerületi kapitányság vezetője volt. 1952-ben elbocsátották a rendőrségtől, 1955-ben rehabilitálták, és az Országos Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetését bízták rá. Az 1956-os forradalom alatti magatartását – a kádári hatalom által huligánoknak és ellenforradalmároknak bélyegzetteket vett fel Kopácsi Sándor javaslatára a karhatalomba – a „tisztánlátás hiányával” magyarázták, mivel azonban ezt a felülvizsgálatok alkalmával nem jelentette, Biszku Béla belügyminiszter megrovásban részesítette. 1957 februárjától a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot vezette, az MSZMP Pest Megyei Bizottsága azonban elégedetlen volt vele, mivel a párt számára nem adott jelentéseket. 1958 őszén leváltották főkapitányi posztjáról, és a márianosztrai börtön parancsnokának nevezték ki.
Források: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 288. fond 7/17. őrzési egység. Az MSZMP KB Titkárságának 1957. december 6-i ülésének jegyzőkönyve 50–51.
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 288. fond 7/35. őrzési egység. Az MSZMP KB Titkárságának 1958. szeptember 12-i ülésének jegyzőkönyve. 46–47.