Harcos baloldali múlttal rendelkező, sokgyermekes családban született. 1931–1940 között a textiliparban dolgozott, majd a Standard gyárban volt munkás. A második világháborúban a 2. hadsereg katonájaként kivitték a keleti frontra, 1942 decemberében átszökött a Vörös Hadsereghez. Partizánkiképzést kapott, de bevetése elmaradt. 1945. január 4-től az Ideiglenes Nemzeti Kormány védelmét ellátó őrzászlóaljnál teljesített szolgálatot Debrecenben. 1945. májusban felvették a rendőrség állományába, s 1946-ig az esztergomi járási, illetve városi kapitányság politikai rendészeti osztályát vezette. 1946-ban a budapesti főkapitánysághoz, 1947-ben a központi kiképző zászlóaljhoz vezényelték, amelynek feloszlatása után 1948. szeptembertől az államvédelmi tiszteket képző Dzerzsinszkij iskolán tanított. 1950 őszétől 1953-ig a Csepel Autógyárban dolgozott személyzeti előadóként. 1953–1954-ben elvégezte a Bírói és Államügyészi Akadémiát. 1954. szeptembertől ügyészhelyettes, 1956 elejétől ügyész volt a Fővárosi Ügyészségen. 1958. március 30-i minősítése szerint „az ellenforradalom alatti magatartása ellen kifogás nem merült fel. Az ellenforradalom alatt bátran kiállt az elvtársak védelmében. Az elsők között volt, akik a pártba való felvételüket kérték. A Párthoz, a népi demokráciához hű elvtárs.” A jogi egyetem első évfolyamára ugyan beiratkozott, de azt nem végezte el, egyetlen vizsgát sem tett le, ugyanakkor 1959-es minősítése szerint vádképviseleti munkája alapján „a nagyobb ügyek tárgyalásának ellátására is alkalmas, ezért a Fővárosi Főügyészség bírói felügyeleti osztálya is többször igénybe vette nagyobb ügyek tárgyalására.” Két alkalommal szóbeli feddésben részesült. 1962. május 2-án áthelyezéssel távozott a Fővárosi 1. sz. Építőipari Vállalathoz.

Kitüntetések: 48-as Díszérem (1948) Partizán Emlékérem

Források: Legfőbb Ügyészség Irattára I. 926.