Beosztások: Budapesti Népbíróság fogalmazó, bírósági jegyző 1945 Budapesti Büntető Törvényszék törvényszéki aljegyző 1945–1946. október Budapesti Népügyészség népügyész 1946. október–1948 Kalocsai Államügyészség államügyész 1948 Pestvidéki Államügyészség államügyész 1948–1949 Gyulai Államügyészség beosztott ügyész (majd elnök) 1949. március 16.–1950 Szegedi Államügyészség elnök 1950–1953. június Legfőbb Államügyészség elnök 1953–? Budapest VI. Kerületi Ügyészség kerületi ügyész 1953–? Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyész 1954–1955 Legfőbb Ügyészség legfőbb ügyész helyettese 1955. augusztus 3.–1960 Legfőbb Ügyészség ideiglenes megbízva az egész szervezet vezetésével 1954–1956. február. 8. Az igazságügy-miniszter első helyettese 1960. június 21.–1963. március 20. Legfelsőbb Bíróság elnök 1963. március 20.–1968. március 30.

Rövid ideig teológiát hallgatott, majd jogi tanulmányokat folytatott, az egyetemet 1932-ben fejezte be. 1927-ben gyári hivatalnokként helyezkedett el, 1929-től a Magyar Jelzálog Hitelbank jogügyi osztályán volt tisztviselő. 1940–1945 között az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. titkárságát (más adat szerint: bérelszámoló) osztályát vezette. 1945-től a Budapesti Népbíróság fogalmazója, a Budapesti Büntető Törvényszék aljegyzője, 1946-tól pedig a Budapesti Népügyészség népügyésze lett. Ügyészi karrierje során állomáshelye volt a Kalocsai Államügyészség és a Pestvidéki Államügyészség, 1949. március 16-től a Gyulai, később pedig a Szegedi Államügyészségen volt beosztott ügyész, majd az ügyészség elnöke is. Tevékenységének és múltjának 1962-es felülvizsgálata során Tömpe András adatai szerint 1953-ban a Legfőbb Államügyészség elnöke volt és onnan került a Legfőbb Ügyészség főosztályvezetői, majd elnökhelyettesi posztjára. A vitában megszólaló dr. Nezvál Ferenc adatai szerint dr. Szalay 1950–1953 júniusa között a Szegedi államügyészséget vezette, majd onnan a Budapest VI. Kerületi Ügyészségre került. 1947-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba (MKP). A Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyészeként 1954 és 1955 augusztusa között dolgozott. Augusztus 3-től a legfőbb ügyész helyettesévé nevezték ki. A legfőbb ügyész lemondatása után az új legfőbb ügyész kinevezéséig ideiglenesen az ügyészi szervezetet is irányította 1956. február 8-ig. Helyettesként a Legfőbb Ügyészség Büntetőjogi Főosztálya és a Politikai Osztály tartozott a felügyelete alá. Az 1956-os forradalom első napjaiban a Német Demokratikus Köztársaságban tartózkodott, ahonnan október 25-én tért vissza. 1956. október 28-án a Forradalmi Bizottmány eltávolította állásából. Ezután illegalitásba ment november 4-ig. A forradalom leverése után azonnal hozzálátott az ügyészségek újjászervezéséhez. Részt vett a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsáról szóló, 1957. évi 25. számú törvényerejű rendelet tervezetének megvitatásán 1957. március 29-én. A rendelkezés révén létrejött a forradalom résztvevőivel szembeni tömeges leszámoláshoz szükséges jogi intézményrendszer egyik legfontosabb eleme, a politikai különbíróságok rendszere. A kormány 1957. április 3-án fogadta el az előterjesztést. Pályafutásának legjelentősebb ügyei közül vádlóként szerepelt a „Nitrokéma”-ügyben, a „Mauks”-ügyben és a Nagy Imre-perben. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1960 júniusában nevezte ki az igazságügyminiszter első helyettesévé. A kinevezés tényét 1960. június 21-én közölte az Igazságügyi Közlöny. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának (MSZMP KB) Adminisztratív Osztályának vezetője, Tömpe András már 1962-ben javasolta felmentését, áthelyezését. Ugyanakkor dr. Nezvál Ferenc dr. Szalay védelmére kelt, akinek helyzetét erősítette a Nagy Imre-ügyben vitt szerepe. Ezt a tisztséget 1963 márciusáig látta el, az 1963. március 20-i Igazságügyi Közlöny szerint ugyanekkor a Legfelsőbb Bíróság elnökévé nevezte ki őt a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Biszku Béla a MSZMP KB Politikai Bizottságának 1968. február 13-i ülésén javasolta, hogy megbízatását ne hosszabbítsák meg. Erről az MSZMP KB Titkárságának döntése értelmében Biszku Béla és Fehér Lajos beszéltek is vele. Az MSZMP KB 1968. március 21-én elfogadta a dr. Szalay József nyugdíjazására vonatkozó javaslatot, így mandátuma lejárta után, 1968. március 30-tól nyugállományba vonult.

Kitüntetések: Népköztársaság Érdemérem ezüst fokozata (1951) Munka Érdemrend (1956, 1958) Munka Érdemrend arany fokozata (1968)

Források: MNL OL M-KS 276. f. 54. cs. 397. ő. e. MNL OL M-KS 288. f. 4/91. ő. e. MNL OL M-KS 288. f. 5/185. ő. e. MNL OL M-KS 288. f. 5/277. ő. e. MNL OL M-KS 288. f. 5/445. ő. e. MNL OL M-KS 288. f. 5/448. ő. e. MNL OL M-KS 288. f. 7/159. ő. e. Igazságügyi Közlöny, 1946/10., 1960/12., 1963/4. sz. Zinner Tibor: Megfogyva és megtörve. Évtizedek és tizedelések a jogászvilágban, 1918–1962. M. Hiv. Közlönykiadó, Budapest, 2005. Új Magyar Életrajzi Lexikon. VI. kötet SZ–ZS. Főszerk. Markó László. Magyar Könyvklub, Budapest, 2007.

Megjegyzések: Neve a periratokon Szalai Józsefként szerepel.