Apja ügyvéd volt, 1943-ban elhunyt, anyja és testvérei a holokauszt áldozata lettek. Az elemi és a középiskolát Újpesten végezte, jogi tanulmányait Grazban és Budapesten folytatta, 1924-ben a budapesti tudományegyetemen szerzett jogi doktori oklevelet. 1924-tól apja budapesti irodájában volt ügyvédjelölt, 1928-tól, az egységes bírói és ügyvédi vizsga letétele után ügyvéd. 1943-ban és 1944-ben is munkaszolgálatot teljesített. 1944 novemberében megszökött alakulatától, és a szovjet csapatok bevonulásáig bujkált. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, s utódszervezeteinek is tagja lett, több helyi szintű (kerületi, községi, munkahelyi) párttisztséget is betöltött, 1947-ben a Markó utcai törvényház párttitkára volt. 1945. decemberben saját kérésére bíróvá nevezték ki, 1948 augusztusáig a Budapesti Népbíróság, majd annak megszüntetéséig, 1950 májusáig a Népbíróságok Országos Tanácsánál volt tanácselnök, azt követően a Budapesti Megyei Bíróság tanácselnöke lett. 1951 márciusában a Csurgói Járásbíróság elnökévé nevezték ki. 1953 februárjában visszakerült Budapestre, a Helyi Ipar Minisztériumához (1954-től Város- és Községgazdálkodási Minisztérium), ahol a jogi csoport és a minisztériumi döntőbizottság vezetőjeként dolgozott. A megtorlások során 1957. januárban megtették a Budapest III. Kerületi Ügyészség kerületi ügyészévé. 1957. novemberi minősítése szerint „a Fővárosi Bíróságnál több ellenforradalmi ügyben képviselte a vádat. A vádképviselete ezekben az ügyekben tárgyilagos, megfelelő volt.” 1958. októbertől a Legfőbb Ügyészségen dolgozott főosztályügyészként, 1959-től a Személyzeti Önálló Osztály vezetőjének megbízott helyettese, 1961. márciustól 1965. januári nyugállományba vonulásáig az Általános Felügyeleti és Polgári Jogi Főosztály önálló csoportvezető ügyésze volt.

Kitüntetések: Az Ügyészség Kiváló Dolgozója (1962).