Apja géplakatosként dolgozott a nyergesújfalui Eternit palagyárban. Az elemi iskolát Nyergesújfalun, a reáliskolát Esztergomban végezte, de súlyos tüdőbetegsége miatt már magántanulóként érettségizett Érsekújváron. Tanulmányai mellett a palagyárban és magánépítkezéseken dolgozott. 1941-ben besorozták, de betegsége miatt a világháború alatt nem teljesített katonai szolgálatot. Saját bevallása szerint a háború alatt lakásukon szökött deportáltakat és katonaszökevényeket bújtatott és élelmezett. 1945. áprilisban belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1946. január–áprilisban három hónapos pártiskolát végzett, majd körzeti párttitkár lett Nyergesújfalun. Az 1947-es kékcédulás választásokon végzett kiemelkedő munkájáért a párttól elismerő oklevelet kapott. 1948 januárja és májusa között az MKP dorogi járási bizottságán dolgozott propagandistaként, 1948. júniustól a nyergesújfalui Viscosa Vállalat gyárgondnoka lett. 1949. szeptembertől pártjavaslatra beiskolázták a Rákoskeresztúron ekkor indult Büntetőbírói és Államügyészi Akadémiára, majd 1950. szeptember–októberben elvégezte a tartalékos hadbírói tanfolyamot is. 1950. október 14-ével katonai ügyész századosként a Budapesti Katonai Ügyészség állományába került. Az ügyészségen is igen aktív pártmunkát végzett: párttörténeti továbbképzéseket tartott a tiszteknek és szemináriumokat a polgári alkalmazottaknak. 1952. augusztus 1. és 1954. december 1. között a Budapesti Katonai Ügyészségen (1953-tól főügyészség) dolgozott ügyészként. Időközben 1952. október 1. és 1953. február 15 között – már őrnagyi rendfokozatban – a Debreceni Katonai Ügyészséget vezette, átvezényléssel. 1954. december 1-jével kinevezték a Budapesti Katonai Főügyészség vezetőjének helyettesévé, 1955. augusztus 1-jével pedig a főügyészség vezetőjévé. Az 1956-os forradalom idején végig szolgálati helyén tartózkodott, mivel a lakásán forradalmárok keresték. 1957-ben alezredessé léptették elő. 1958-ban kiváló eredménnyel doktorált az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Ugyanazon év júliusában a legfőbb ügyész kezdeményezésére alkalmatlanság miatt leváltották a Budapesti Katonai Főügyészség vezetői beosztásából. Az indoklás szerint az ügyészség munkáját nehezítő vitákat, intrikákat nem tudta felszámolni, „minthogy azokat részben saját maga idézte elő”. Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága az eredeti indítványt megváltoztatva megakadályozta Zámbó leszerelését, akit a Magyar Néphadsereg Vezérkara Magyar–Szovjet Vegyesbizottságának jogi irodájára helyeztek át. A személyiségéből adódó problémák 1963-tól súlyosbodtak, s végül 1965. augusztus 1-jén – fegyelmi úton történő leszerelés helyett –„létszámfelettiként” helyezték szolgálaton kívül, egyúttal rokkantsági nyugállományba vonult. Később több alkalommal (1976-ban és 1994-ben) sikertelenül követelte rehabilitációját a honvédelmi minisztertől, összeesküvésként beállítva nyugállományba helyezését.

Kitüntetések: Kiváló Szolgálatért Érdemérem (1956) Ügyészség Kiváló Dolgozója (1957) Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata (1957) Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957) Szolgálati Érdemérem (10 év után, 1960).

Források: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár 98798.