1914. 08. 20. Dunaharaszti — 2004. 05. 26. Beloiannisz
Anyja neve: Hoffmann Mária
Apja neve: Makrai Ödön
Apja kovácsként dolgozott egy fegyvergyárban. 1927-ig a szombathelyi árvaházban nevelkedett, itt végezte el az elemit és két polgári iskolai osztályt. Ezt követően kifutófiúként alkalmazták, majd hangszerkészítő-tanonc lett Budapesten, Stowasser János hangszergyárában. Apja 1928-as halálát követően családjának az ő keresetére is szüksége lett, így a Spódium és Enyvgyárban kezdett dolgozni. 1942-ben behívták katonai szolgálatra a szabadkai magyar királyi 39. gyalogezred II. zászlóaljához, ahol páncéltörő ágyús kiképzést kapott. Ezrede 1943-ban a Délvidékre vonult, ahol üzemek őrzését látta el. Alakulatát 1944. szeptemberben a keleti frontra vezényelték, októberben szovjet fogságba esett. 1945. novemberben tért haza, visszament korábbi munkahelyére, ahol munkavezető lett, s részt vett az üzem újjáépítésében is. 1945 decemberében belépett a Szociáldemokrata Pártba. 1948. januárban – ahogy önéletrajzában írta – „beláttam meddő harcomat, ráébredtem félrevezetésemre, és átléptem a Magyar Kommunista Pártba ahol megtaláltam politikai harcom színterét”. 1948. májusban művezetővé nevezték ki, s művezetői tanfolyamra küldték. 1949. június 1-től szeptember 15-ig a gyár termelési felelőse volt.
1949. szeptembertől a rákoskeresztúri Bírói és Államügyészi Akadémián tanult, amelynek elvégzését követően, 1950. október 14-től századosi rendfokozattal kinevezték vezető ügyésznek a Szegedi Katonai Ügyészségre. 1951-ben megkezdte tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1952. áprilisban őrnaggyá léptették elő. 1952. augusztusban Kecskemétre áthelyezték a 3. lövészhadtest vezető ügyészének, ahol „közepes fejlettsége folytán gyakori hiányosságok merültek fel. […] Állásfoglalásai jogi kérdésekben gyakran tévesnek bizonyultak”. 1953. decembertől az Országos Légierő Parancsnokság Katonai Ügyészség vezető ügyészeként a „gyenge színvonalon álló ügyészség szakmai munkáját helyrehozta, a nagy ügyhátralékot tervszerűen és jó szervezéssel feldolgozta”. Öntevékeny, kezdeményezőkész ügyésznek írták le, aki feladata ellátására háború esetén is alkalmas. 1954-ben lezárt jellemzésében negatívumként említették, hogy hatáskörét gyakorta túllépte: előfordult, hogy parancsnoki jogkörbe tartozó utasítást adott a beosztottaknak. 1956 júliusában alezredesi rendfokozatba léptették elő.
Az 1956-os októberi forradalom időszakában szolgálati helyén tartózkodott, és aktívan szervezte az OLP ügyészségének védelmét. 1956. novemberben belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1957. március 15-től vezető ügyészként a Határőrség Katonai Ügyészségén szolgált.
Későbbi vádlói szerint a forradalom idején az egymásnak ellentmondó utasítások és hírek alapján elöljárója parancsára lefogatta az OLP ügyészségére behozott elhárítótiszteket, akiket őrizet alatt a Budapesti Katonai Főügyészségre szállíttatott át. Ez a cselekedet az események utólagos kivizsgálásakor katonai pályafutása végét jelentette. Nem bizonyult elég enyhítő körülménynek, hogy gondoskodott az előállított elhárítók ellátásáról és leszedette a forradalmi faliújságot, mint ahogy az sem, hogy nagy nyilvánosság előtt többször kijelentette: „Ezek az események (ti. a forradalom) Sztálin alatt nem történhettek volna meg”. 1957. augusztus 10-én „létszámfeletti” minősítéssel tartalékállományba helyezték. A jogi egyetem elvégzését követően így végül a Budapesti Vegyiművek Váci úti gyárában tudott elhelyezkedni művezetőként.
Kitüntetések:
Élmunkás (1948)
Szolgálati Érdemérem (1955)
Az Ügyészség Kiváló Dolgozója (1956).
Források: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár 59984.