Csete István 1952-ben önként vonult be katonának, ahol kiemelték, és tiszti iskolára küldték. 1955-ben avatták repülő hadnaggyá. 1956-ban leszerelését kérte, ami október 23-án már folyamatban volt. A forradalom idején Budapesten tartózkodott a szüleinél. November 4-én Nagy Imre rádióbeszédét hallva szolgálatra jelentkezett az újpesti hadkiegészítő parancsnokságon, s miután ott nem talált senkit, továbbment a rendőrkapitányságra. Onnan a tanácsházára irányították, ahol a kerületi forradalmi bizottságnak volt a székhelye. A tanácsházán katonák osztottak fegyvert, Csete egy karabélyt kapott, majd másokkal jelentősebb mennyiségű fegyvert hozott el a Róbert Károly körúti Mátyás, illetve az újpesti folyamőrlaktanyából. A más perben halálra ítélt és kivégzett Gábor László vezette egységbe került, amely a Könyves Kálmán Gimnáziumban rendezkedett be védelemre. Gábor úgy rendelkezett, hogy éjszakánként felváltva ő vagy Csete tartózkodjon az épületben, ezt a bíróság úgy értékelte, hogy ő lett Gábor helyettese. Mint képzett katonatisztet Gábor valóban több esetben őt nevezte ki egy-egy akció vezetőjének. November 5-én, miközben felderítették a közelben lévő szovjet erőket, megtámadtak egy harckocsit, de az el tudott menekülni. Gábor utasítására ő szervezte meg az őrséget, és tanította meg a fegyverkezeléshez nem értő felkelőket az alapvető ismeretekre (például a fegyver biztosítására). November 6-án egy csoporttal a Rákosrendezői pályaudvarra ment, hogy megakadályozzák felkelőknek a Szovjetunióba deportálását, de a hír vaklárma volt. Az újpesti víztoronynál megtámadtak két szovjet harckocsit, de azok el tudtak menekülni. Délután elfogtak több katonatisztet, akik fehér zászlóval próbáltak kimenekülni Budapestről, de másnap elengedték őket. A harcok szüneteiben rendvédelmi, nemzetőri feladatokat is elláttak, felléptek a fosztogatók ellen.
November 8-án reggel nagyobb páncélos és gyalogsági támadást kaptak. Ekkor Csete hadnagy géppisztoly-sorozatot adott le egy szovjet géppuskásra. Csete arra hivatkozott, hogy nem célzott lövéseket adott le, mindössze próbálta biztosítani visszavonulásukat a gimnázium épületébe. Egy ideig ellenálltak, majd a gimnázium hátsó részén átmentek egy közeli tanoncotthonba, csatlakoztak az ottani nemzetőrökhöz. Az otthonból két csoport kiment felderíteni, hogy mi a helyzet a városban, az egyiket Csete vezette. Felderítés közben civilektől körülvéve talált három szovjet katonát. Közülük az egyiket, aki meg volt sebesülve, bevitte az Árpád kórházba, a másik kettőt a tanoncotthonba. Miután mindkét felderítő csoport arról győződött meg, hogy Budapesten véget ért az ellenállás (november 8-án már csak a város déli részén volt harc), Csete is a küzdelem feladása mellett döntött, és hazament. Az ítéletbe mégis az került, hogy november 13-ig tartott ki.
Az elsőfokú bíróság szervezkedés vezetéséért és gyilkosság kísérletéért életfogytiglanra ítélte, vádlott-társa hat év börtönt kapott szervezkedésben való tevékeny részvétel címén. A per középpontjában annak felderítése állt, hogy a szovjet katona, akire Csete november 8-án rálőtt, meghalt, vagy csak megsebesült: vagyis Csete gyilkosságot vagy csupán annak kísérletét követette el. Az ügyész halálbüntetést kért rá, és fellebbezett az ítélet ellen, mert Csete november 4-e után harcolt, és vezette a „huligán elemeket”.
A fellebbviteli bíróság mindkét vádlott büntetését jelentősen mérsékelte, Csete hadnagyét 15 évre szállította le. Mert szerinte az elsőfokú bíróság nem értékelte kellőképpen fiatal korát, „felderítő jellegű” vallomásait és előéletét, így például azt, hogy katonai szolgálata idején tizenhatszor kapott dicséretet. |