| Az 1956 utáni megtorlás kiemelkedő jelentőségű ügyében 1957 tavaszán indult nyomozás. A vizsgálatot – a Nagy Imre-perhez hasonlóan – a politikai rendőrség Rajnai Sándor vezette különrészlege folytatta le. Az ügyben a Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette népbírósági tanácsa mint elsőfokú bíróság járt el, így a vádlottaknak lehetőségük sem volt fellebbezésre. Bibó Istvánt és Göncz Árpádot életfogytig tartó, Regéczy-Nagy Lászlót pedig tizenöt év börtönre ítélték.
A hatalom szempontjából az volt a legnagyobb bűnük, hogy a november 4-i szovjet intervenció után is aktívan kiálltak a forradalom célkitűzései mellett. De Bibónak terhére rótták azt is, hogy részt vett a Petőfi Párt néven újjáalakított Nemzeti Parasztpárt felállításában, amelynek képviseletében november 3-án államminiszterként tagja lett a Nagy Imre-kormánynak. A forradalom első napjaiban írt cikke, amelyben szembehelyezkedett az 1949-ben elfogadott alkotmánnyal, de a november 4-i szovjet katonai agressziót követő magatartása, illetve 1956 végén és 1957 elején írt nyilatkozatai, memorandumai is a vád tárgyát képezték.
Nagy Imre kormányából Bibó volt az egyetlen, aki november 4-én az Országházban maradt, és a kormány tagjaként ítélte el a szovjet támadást, sürgetve, hogy az ENSZ Alapokmányának szellemében lépjen fel a tagállamát ért agresszióval szemben. A megalakulását aznap bejelentő Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt bábkormánynak nevezte, és passzív ellenállást hirdetett. Két nappal későbbi Expozé és Tervezet című írásában állt ki a Nagy Imre-kormány mellett, elítélve az egypártrendszert és a szovjet megszállást. Ez a dokumentum alapozta meg a december 8-án kelt Közös nyilatkozatot, amelyet 1957 januárjában az ENSZ magyar ügy kivizsgálására létrehozott, úgynevezett Ötös Bizottsága is megkapott. Az ítélet indoklása szerint ezekben az írásaiban Bibó „az írott szó hatalmával visszaélve” a fennálló államrend ellen „ösztönzött aktív cselekedetekre”. A vád tárgyává tett írások között szerepel még Bibó 1957 áprilisában befejezett Magyarország helyzete és a világhelyzet című, Nyugatra ugyancsak kijuttatott tanulmánya, amely az ítélet indoklása szerint „a magyar kommunista pártot erkölcsileg teljesen és tökéletesen hitelvesztettnek mondja, és a többpártrendszer bevezetését jelöli meg az egyetlen lehetséges kibontakozási útként”. A vádak egy másik csoportját képezte a külföldi diplomatákkal és különféle szervezetekkel való kapcsolatteremtése.
Göncz Árpád ellen azért emeltek vádat, mert 1956. október 28-án jelen volt a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának (MÉFB) alakuló ülésén, valamint közreműködött az Országos Nemzeti Bizottság megalakításában. Terhére rótták azt is, hogy elvállalta az újjáalakított parasztszövetség titkárságának vezetését, és október 30-án részt vett az MÉFB és Dudás József „ellenforradalmi terrorista vezető” közötti tárgyalások előkészítésében, amelynek eredményeképpen aznap Nagy Imre is tárgyalt Dudással. A megbeszélésen az MÉFB részéről Göncz is jelen volt. Fegyveres harcban való részvétellel nem lehetett megvádolni, de terhére rótták, hogy egy éjszakára szállást adott két felkelőnek, akikről tudta, hogy a „Széna téri ellenforradalmi fegyveres terrorkülönítményekhez” tartoznak. (Közülük Cserbakői Endrét egy másik perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.) Vádként szerepelt, hogy Bibó István Közös nyilatkozatát angolra fordította, és segédkezett külföldre juttatásában. Bibó kibontakozási javaslatai alapján az akkor az el nem kötelezett (semleges) országok táborában fontos szerepet betöltő Indiához fordult, hogy közvetítsen Magyarország és a Szovjetunió között a válság békés megoldása érdekében. 1957 januárjában elindította a letartóztatottak családjain segíteni igyekvő Magyar Segélyt, amelyre az ítélet „ellenforradalmi mozgalomként” hivatkozott.
Bibó és Göncz a brit követséggel az ott gépkocsivezetőként dolgozó Regéczy-Nagy Lászlón keresztül tartott kapcsolatot. Az ő segítségével jutottak el a Bibó-memorandumok, valamint Nagy Imre írásai Nyugatra, rendszeresen Regéczy-Nagy közvetített Bibó és Göncz, illetve Coope követségi titkár között. A brit követséget egészen 1957 májusáig tájékoztatták az ország belpolitikai helyzetéről, egyebek mellett közölték a letartóztatottak névsorát, beszámoltak a Nagy Imre-ügy aktuális állásáról, ugyanakkor a követségtől informálódtak az ENSZ Ötös Bizottságának működéséről. |