| A büntetőeljárás a Nagy Imre és társai ügy egyik mellékpere, több olyan érintettje is van, akiket a forradalom miniszterelnöke elleni perben állítottak, illetve akartak bíróság elé állítani (Gimes Miklós, Losonczy Géza és Vásárhelyi Miklós), de ebben az ügyben is a vádlottak közé kerülhettek volna. Az ügyben a Legfelsőbb Bíróságnak a Vida Ferenc vezette népbírósági tanácsa járt el (a fellebbezés lehetősége nélkül), ugyanúgy, mint a Nagy Imre és társai perben.
A fővádlottak a forradalom három fontos intézményében vittek fontos szerepet. Pozsár István és Molnár József az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság (EFDB) pesti részlegének voltak a vezetői, amelyet különösen veszélyes ellenforradalmi szervezetnek minősített a népbíróság. Október 26-án a Nagy Imrével folytatott tárgyalásuk révén közreműködtek a forradalom győzelmében, valamint a szovjet csapatok kivonása és az ÁVH feloszlatása után a rend fenntartása érdekében egyetemistákból álló nemzetőrség felállítását javasolták Nagy Imrének, pedig az ítélet szerint tudhatták, hogy „a diákság felfegyverzésével ellenforradalmi elemek kezébe adnak újabb fegyvert”.
Október 28-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán Nagy Imre politikáját támogató értelmiségiek megalakították a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságát (MÉFB), amelynek elnökévé Ádám Györgyöt választották, de a szervezet felhívását többek között Pozsár István is aláírta. A cél Nagy Imre támogatása, de egyben annak elérése volt, hogy a miniszterelnök ne félszívvel támogassa a követeléseket, hanem álljon élére a szocialista rendszert demokratizálni akaró forradalomnak. Az ítélet szerint az MÉFB csak valódi céljainak leplezésére vette be kiáltványába a „földet, gyárat vissza nem adunk” jelszót, valódi célja a munkáshatalom megdöntése volt. Vida Ferenc népbírósági tanácselnök a szervezet legfőbb bűnének azt tekintette, hogy „Nagy Imre híveinek befolyása, irányítása és vezetése alatt ütőképes harci szervezetté centralizálta volna nemzetőrség néven […] a »felkelő« csoportokat”. Az ítélet elismerte, hogy Ádám Györgynek nem volt döntő befolyása sem a szervezet létrehozására, sem a működésére, de elnökként mégis „az ő kezében futottak össze a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága ügyei”, ezért minősítették cselekményét szervezkedés vezetésének.
A vádlottakat a november 13-án alapított Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom (MDFM) kapcsolta össze. Ezt alapvetően két dolog miatt ítélte veszélyes ellenforradalmi szervezetnek a bíróság. Egyfelől azért, mert a Gimes Miklós által szerkesztett Október Huszonharmadika című, az ítéletben minden esetben „szennyirat”-nak nevezett lapot az MDFM kiadványának tekintették. Az Október Huszonharmadika elvi síkon cáfolta a kádári propaganda állításait, és védte a forradalmi vívmányokat. Gimest részben ezért ítélték halálra a Nagy Imre és társai perben. Másfelől az MDFM arra törekedett, hogy összekapcsolja a forradalom legfontosabb, szocialista elkötelezettségűnek tartott tömegeit (a munkásokat és a diákokat), illetve szervezeteit (EFDB és Petőfi Kör). Ennek révén együttműködtek a más perben halálra ítélt és kivégzett Szirmai Ottóval, illetve a Nagy-budapesti Központi Munkástanács egyik Nyugatra menekült vezetőjével, Sebestyén Miklóssal.
Annak ellenére, hogy az ítéletben több alkalommal megerősítette, hogy az elsőrendű vádlott, Ádám György az ellenforradalminak tekintett szervezetekben nem játszott meghatározó szerepet, a bíróság mégsem azt látta szükségesnek megindokolni, hogy miért sújtotta súlyos, életfogytiglani ítélettel, hanem hogy miért mentesítette a halálbüntetés alól. Ennek körében hivatkozott Ádám hosszú munkásmozgalmi tevékenységére, illetve arra, hogy 1949-ben egy, a Rajk-perhez kapcsolódó koncepciós ügyben ártatlanul tíz év börtönbüntetésre ítélték, ami az ő esetében indokolta a Rákosi-korban „ténylegesen elkövetett hibák visszatérésétől való”, amúgy alaptalannak nevezett félelmet. |