| 1956-ban Magyarországot tekintve Székesfehérváron állomásozott a legnagyobb katonai erő. Ott volt a szovjet különleges hadtest törzse, a két magyar lövészhadtest közül az egyik parancsnoksága és az átlagosnál nagyobb államvédelmi egység. Kemendi Béla ezredes a forradalom alatt került a hadtest élére, a megtorlás során ő volt az egyik legmagasabb rangú csapatszolgálatot ellátó katonatiszt, akit elítéltek.
Talán a főváros közelsége miatt a fehérváriak hamar reagáltak a Budapesten kitört forradalomra. Székesfehérvár hadiipari üzeme, a Vadásztölténygyár már október 24-én sztrájkot hirdetett, és a statárium, valamint a kijárási tilalom ellen tiltakozó tüntetők lepték el a belvárost. A demonstrációt erőszakkal próbálta felszámolni az államvédelem, de a tüntetők ellenálltak, mire a tömegbe lőttek. A tüzelésbe bekapcsolódtak a középületek védelmére rendelt szovjet erők, összesen hat tüntető vesztette életét. A halálos áldozatok azonban nem a felkelőket rettentették el, hanem a helyi párt- és tanácsi vezetést ingatták meg. Az egyre nagyobb és elszántabb megmozdulások hatására másnap lemondtak a megye vezetői, közben szerveződött a nemzeti bizottság. Ebben a helyzetben Mikes József vezérőrnagy, a VI. hadtest parancsnoka vállalta magára a régi rend védelmét: meghosszabbította a kijárási tilalmat, teljes gyülekezési és tüntetési tilalmat rendelt el, lezárta a városba vezető utakat. Intézkedéseivel nemcsak a lakosságot, hanem az időközben megalakult, mérsékelt irányú nemzeti bizottságot és a hadtest állományának jelentős részét is szembe fordította magával. Október 28-án kénytelen volt beleegyezni, hogy a nemzeti bizottság fennhatósága alá kerüljön a rendfenntartás, és fegyveres honvéd-rendőr-nemzetőr járőrök biztosítsák a nyugalmat.
Október 29-én már egyértelműen Mikes ellen irányult a felkelés: a hadtestparancsnokság előtt az ő lemondását követelték a tüntetők. A hadtest másnap megalakuló forradalmi katonatanácsába még bekerült, sőt annak elnöke lett, de október 31-én lemondani kényszerült Kemendi Béla ezredes javára, aki egyben a hadtest vezetését is átvette tőle. Kemendi ezzel a legnagyobb dunántúli magyar haderő parancsnoka lett, és Győrben is ő képviselte a székesfehérvári katonaságot az előző nap alakult Dunántúli Nemzeti Tanácsban (DNT). Ott azonnal beválasztották a testület elnökségbe. Miután a DNT-nek nemcsak a dunántúli forradalmi szervek, hanem az ottani fegyveres alakulatok is alárendelték magukat, kiépülőben volt egy regionális katonai koncentráció, Kemendi ezredes szinte főparancsnoka lett ennek a fegyveres erőnek.
November 1-jén Kemendi ezredes Budapestre utazott, ahol a hadtest élén történt személyi változást jóváhagyta Janza Károly honvédelmi miniszter, Kovács István vezérkari főnök, illetve a honvédség legfőbb forradalmi testülete, a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány. Kemendi egyike volt azon magas rangú honvédtiszteknek, akik a legszakszerűbben igyekeztek felkészülni egy esetleges szovjet támadás elhárítására, de legalábbis az ország megszállásának lelassítására. Elrendelte a szovjetek által ismert rejtjelrendszer megváltoztatását, a Székesfehérváron lévő hadianyag decentralizálását, illetve a fokozott légi felderítést. Ugyanakkor igyekezett elkerülni a fegyveres összecsapást, és folyamatos tárgyalásban volt a szovjet parancsnoksággal, de hiába: november 4-én hajnalban ellenállhatatlan erővel támadtak Székesfehérvárra. A megszállás idején Kemendi ezredes a lakásán tartózkodott. Fel sem merült, hogy utasítást adott volna az ellenállásra, 1957. januárban mégis letartóztatták.
Az elsőfokú hadbíróság Kemendi Bélát a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés vezetése címén életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte annak ellenére, hogy az ezredes minden lépése, intézkedése megfelelt az akkor hatályos törvényeknek. A hadtest vezetését a parancsnok lemondása után, annak kérésére vette át, amit minden akkor létező katonai felső fórum jóváhagyott. A DNT célja a rend és nyugalom biztosítása volt. Ami pedig a szovjetek elleni harcra készülést illeti: az ezredes hű maradt esküjéhez, hogy hazáját az élete árán is megvédi a támadó ellenséggel szemben.
Ítéletét másodfokon tizenöt év börtönre csökkentették, felmentve őt néhány nagyon erőltetett vádpont alól. |