Nickelsburg László 1956. október 31-én csatlakozott a Keleti pályaudvar közelében, a Baross téren nemzetőrséget szervező fiatalokhoz. Másnap a csoport két másik vezetőjével jelentkezett a Deák téri rendőrkapitányságon, ahol jóváhagyták működésüket, és megkapták a nemzetőr igazolványokat. November 4-ig egy államvédelmi beosztottat és három rendőrt állítottak elő a parancsnokságra, ahonnan a rendőröket hazaküldték, az államvédelmi tisztet pedig saját kérésére átkísérték a Kilián laktanyába. November 4-én reggel Nickelsburg kilátástalannak ítélte, ezért megtiltotta a szovjetek elleni harcot. Miután nem az egységéhez tartozó fegyveresek tüzet nyitottak, lemondott a parancsnokságról, és bement a Péterfy Sándor Utcai Kórházba, ahol részt vett a sebesültek és betegek pincébe vitelében, majd sebesültek beszállításában. November 6-án mentés közben megsebesült, egy hétig a kórházban ápolták, majd felesége hazavitte. Miután a hónap végén a Népszabadság egy cikke élesen támadta a Baross téri nemzetőröket, december első napjaiban sógorával Ausztriába menekült, de már másnap visszatért.
Hamarosan őrizetbe vette a politikai rendőrség, de még karácsony előtt szabadlábra helyezték azon az áron, hogy vállalta, segíti az ellenforradalmárok elleni harcot. Még decemberben felkereste a Péterfy kórház egyik Bécsbe menekült orvosa, illetve ugyancsak Bécsből Baross téri nemzetőrtársa, Balogh László, és vele Csontos Erzsébet, aki akkor már a szovjet és a magyar politikai rendőrségnek dolgozott, hogy bevonják az ellenállásba. Nickelsburg visszautasította őket, de nem tett róluk jelentést, csak egy ugyancsak ügynöknek beszervezett egykori Baross téri nemzetőrnek beszélt látogatóiról.
1957. február közepén ismét őrizetbe vették.Az eljárás középpontjában kezdetben nem a Baross téri tevékenysége, hanem a bécsi magyar emigrációval vélelmezett kapcsolata, egy általa vezetettnek gondolt illegális szervezkedés állt. Miután ezen gyanúsítás ellen eredményesen védekezett, a vizsgálati osztály kihagyta abból az ügyből, amelynek vádlottjait a Péch Géza és társai elleni perben állították bíróság elé. A Nickelsburg elleni eljárás új irányt kapott. Nemcsak azzal gyanúsították, hogy a Baross téri egység parancsnoka volt, hanem azzal is, hogy tagja volt a nemzetőrség főparancsnokságának, hogy november 4-én reggel az ő parancsára támadták meg a szovjet csapatokat, a Péterfy kórházban pedig nem egészségügyi szolgálatot látott el, hanem az oda húzódó ellenforradalmárok egyik parancsnoka volt, aki Angyal Istvánnal együttműködve röplapokkal támadta a kormányt, és akadályozta a konszolidációt. Az általános gyakorlat szerint köztörvényes bűncselekményekkel is meggyanúsították: parancsnokként felelős azért, hogy emberei kifosztották a Baross téri épületet, ahol a bázisuk volt, illetve ő volt az egyik irányítója a Divatcsarnok kifosztásának.
Az ügy elsőfokú tárgyalása 1957. december 3-án kezdődött a Fővárosi Bíróság előtt rendes eljárásban. Másnap a Tutsek Gusztáv vezette tanács – egyedülálló módon – észrevétlenül népbírósági tanáccsá vált. A jegyzőkönyv szerint Tutsek a tárgyalás kezdetén megállapította, hogy a tanács összetételében nem történt változás, pedig a két ülnököt mások, két népbíró váltotta fel. Miután a harmadik tárgyalási napon, december 5-én Nickelsburg elfogultsági kifogást terjesztett elő ellene, december 10-én Tutsek pótnyomozást rendelt el. A per hosszú szünet után, 1958. június 30-án folytatódott, ismét rendes büntetőeljárásként. Nickelsburgnak ekkor már vádlott-társa is volt egy olyan fiatal személyében, aki valójában nem tartozott a Baross téri nemzetőrséghez, és akire azt a szerepet osztották, hogy a Nickelsburg elleni köztörvényes vádakat igazolja, sőt szaporítsa. A hivatalos történet szerint Barinka Tibor a forradalom napjaiban Nickelsburgtól negyven karórát lopott el (amelyekhez „értelemszerűen” törvényellenesen jutott hozzá a nemzetőrparancsnok).
Nickelsburg kitartóan védekezett a vádak ellen, és érdemben semmiben nem ismerte el bűnösségét. Annak ellenére, hogy több – más eljárásban bíróság előtt álló tanú – is az általa elmondottakat igazolta, az elsőfokú ítéletben bűnösnek mondták ki emberek törvénytelen elhurcolásában, a Divatcsarnok kifosztásában, megállapították, hogy a nemzetőrség főparancsnokságához tartozott, november 4-én embereinek parancsot adott a szovjet csapatok elleni fegyveres harcra, majd a Péterfy kórházból irányította az ellenállást Angyal Istvánnal együtt. Mindezekért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amit az ügyészség tudomásul vett. Másodfokon ismét népbírósági tanács tárgyalta az ügyet, s bár több kérdésben helyt adtak a védelmi fellebbezésnek (fegyveres harc elrendelése november 4-én, szerepe a Divatcsarnok kifosztásában), az ítélet mértékén nem változtattak.
Ártatlanságának tudatában 1960. februárban Nickelsburg perújítási eljárást kezdeményezett. Arra azonban egészen más formában került sor, mint ahogy ő képzelte. Azon a címen, hogy korábbi perében homályban maradt a Köztársaság téri ostromban és gyilkosságokban játszott szerepe, pótnyomozást rendeltek el ellene, bevonták a Herczegh Benjámin és társai perbe (lásd ott), ahol halálra ítélték, és kivégezték. |