A per vádlottjai a forradalom idején a kiskunlacházi, illetve a ráckevei nemzetőrségben teljesítettek szolgálatot. Közülük a legidősebb csak húszéves volt, és három fiatalkorú is akadt közöttük. Az eljárás középpontjában nem a forradalom alatti, hanem azt követő tevékenységük állt.
Az elsőfokú ítélet szerint Kiskunlacházán október 26-án kezdődtek az „ellenforradalmi” cselekmények, aznap határozták el ugyanis a nemzeti bizottság és a nemzetőrség alakítását, utóbbinak az elsőrendű vádlott, Giez István is tagja lett. Mivel elterjedt a hír, hogy a tanácsházán nagy mennyiségű fegyver van, Giez egy társával a kulcsok átadására kényszerítette a tanácstitkárt. Fegyverek után kutatva feldúlták az irodákat, amely során számos irat elpusztult. Fegyvert nem, mindössze két doboz kispuskalőszert találtak.
Miután november közepén a szovjetek feloszlatták a nemzetőrséget, többen összejártak. Giez István itt vetette fel egy illegális csoport alakításának ötletét, amelynek feladata az lett volna, hogy terrorakciókkal akadályozza a rend helyreállítását. A fiataloknak fegyverük is volt, mivel november 4-e után Giez talált egy pisztolyt, majd hozzá való tárakat és lőszert, illetve két kézigránátot.
Első célpontjuk egy veterán kommunista házaspár volt, akikre elsősorban azért nehezteltek, mert elterjedt róluk, hogy ők vezették be Kiskunlacházára a szovjeteket. A házaspárt általános ellenszenv övezte. Az ítélet szerint Giez vetette fel társainak, hogy be kellene lőni az ablakukon, a végrehajtást pedig a másodrendű vádlott, Sallai Gábor vállalta. Először december 1-jén, majd Giez határozott utasítására két nap múlva ismét. Második alkalommal négy lövést adott le, az egyik súlyosan, életveszélyesen megsebesítette az idős férfit.
December 6-án a fiatalok elhatározták, hogy ráijesztenek a tanácsházán tartózkodó karhatalmistákra. Este egy kézigránátot próbáltak bedobni az őrszobába, ahol nyolc karhatalmista tartózkodott, de az az ablakkeretről visszapattant, és az utcán robbant fel. Napokkal később ráckevei fiatalok vették fel a kapcsolatot Giezzel, fegyvert akartak szerezni tőle. Giez hajlandó volt átadni nekik a pisztolyát, ha cserébe röplapokat kap. Az együttműködés a statárium kihirdetése után abbamaradt.
Az iratokból valószínűnek látszik, hogy fő vonalaiban az történt, amit az ítélet megállapított, de számos fontos részlet nem elégségesen bizonyított, így a belőlük levont következtetés sem áll meg. Giez István tagadta, hogy kényszerítette, különösen, hogy fegyverrel kényszerítette október 26-án este a tanácstitkárt a tanácsháza kulcsainak átadására. Az ő vallomása szerint minden békésen zajlott. Kétségtelen azonban, hogy a funkcionárius már azt fenyegetőnek tekinthette, hogy késő éjjel két fiatal jelent meg a házánál. A bíróság Giez tagadásával szemben a tanácstitkár és felesége mint „érdektelen” tanúk vallomására alapította a tényállás ezen részét.
Giez azt is tagadta, hogy november 4-e után lett volna bármi szervezkedés. Szerinte csak összejártak közel egykorú fiatalok. Azt is tagadta, hogy szóba került volna a politika, ami igen valószerűtlen. Hogy a fiatalok szervezkedtek, azt három olyan vádlott-társ vallomására alapította a bíróság, akik feltűnően enyhe ítéletet kaptak, akár kényszerű kollaborálásuk jutalmaként.
Az első fegyveres akció bírósági rekonstrukciója látszik a legpontosabbnak. Eszerint Giez általánosságban vetette fel, hogy rá kellene ijeszteni a kommunista házaspárra, és átadja a pisztolyát annak, aki meg meri tenni, amire napokkal később a majdani másodrendű vádlott vállalkozott. Azt azonban Giez mindvégig tagadta, hogy december 1. után utasította volna Sallait, hogy ijesszen rá jobban az idősekre, mert elsőre „a házat sem találta el”, amivel ez utóbbi védekezett. A bíróság Sallai vallomása alapján rekonstruálta a második akciót, figyelmen kívül hagyva, hogy Giez nem volt a felettese, aki parancsot adhatott volna neki.
A tárgyaláson azt vallották, hogy a kézigránátot eredetileg is az udvarra vagy az épület elé akarták dobni. Az ablakkeret pedig akkor sérült meg, amikor a robbanás után a karhatalmisták kilövöldöztek onnan. A bíróság a nyomozás során felvett jegyzőkönyvekre alapozta a rekonstrukciót, noha az egyik fiatal állította, hogy ő a rendőrségen is úgy mondta el, mint a bíróságon, és nem tudja, miként került más a jegyzőkönyvbe. |