A Forradalmi Honvédelmi Bizottmány (FHB) vezetői ellen indított büntetőeljárásban olyan mértékben a honvédség legmagasabb szintű forradalmi szervére koncentráltak, hogy nem, vagy alig érintették benne a vádlottak egyéb cselekményeit. Az elsőfokú vádlott, Váradi Gyula vezérőrnagy például részt vett a VIII. kerületi felkelőkkel a Corvin közben folytatott fegyverletételi tárgyaláson, ami a felkelőkkel együtt megalakított nemzetőrség felállításával zárult. Ott volt október 31-én délelőtt a Kilián laktanyában a nemzetőrséget megalakító nagygyűlésen. A megtorlás optikáján keresztül mindkettő súlyos bűnnek számított, de szó sem esik róluk az ítéletben. Váradinak az FHB megalakítása előtti időből csak olyan cselekményeit tárta fel a bíróság, amelyeket enyhítő körülményként vett figyelembe: az első napokban ellenforradalomnak minősítette a történteket, és szorgalmazta a felkelés fegyveres leverését; részt vett a Csepel Művekbe fegyvert szállító csoportban és a gyár védelmének megszervezésében. A másodrendű vádlottnak, Marián István alezredesnek a november 4. utáni cselekménye maradt feltáratlan. Erdélyi Sándor főhadnagy november 7-ig ott volt a Tűzoltó utcai fegyveresekkel, ahol a legsúlyosabb harcok folytak. Az eljárásban azonban mintha nem akarták volna rábizonyítani, hogy személyesen is részt vett a harcban, ezért arra hivatkozással, hogy „az e vonatkozásban kihallgatott tanúk eléggé bizonytalan és ingadozó vallomásokat tettek”, a bíróság nem állapította meg bűnösségét gyilkosságban, aminek a megtorlás idején a fegyveres harcot tekintették.
A bíróság láthatóan törekedett arra, hogy a fővádlottak súlyos ítéletet kapjanak, de egyben arra is, hogy ne a legsúlyosabbat. Az ítélet indoklásában Váradi vezérőrnagy terhére írták, hogy az FHB elnökségének tagjaként cselekedetei „az ellenforradalmi mozgalom kibontakozását és a hadsereg további demoralizálását eredményezték”. Ennek horderejéhez képest feltűnően kevés a hét év börtön, különös tekintettel arra, hogy Váradi Gyula november 4. után nem hódolt be a Kádár-kormánynak: nem volt hajlandó aláírni a tiszti nyilatkozatot. Marián alezredes, noha mérséklő, de fontos szerepet játszott a forradalom nyitányában, a műegyetemi nagygyűléseken és az október 23-i tüntetésen, majd a műegyetemi nemzetőrség parancsnoka és a budai egyetemi forradalmi diákbizottság egyik vezetője lett. Az ítélet szerint „egyike volt a honvédségen belül azoknak a személyeknek, akik a legjelentősebb ellenforradalmi bűncselekményt követték el”. Ebből egyértelműen következett, hogy vele szemben „a megtorlás legsúlyosabb eszközét kell alkalmazni”, de személyi körülményeinek (1945 előtti munkásmozgalmi tevékenységének és három kiskorú gyermekének), illetve „cselekménye egyéb körülményeinek figyelembevételével” mégis „csak” életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Erdélyi Sándor főhadnagy pedig az egyik legmagasabb rangú katonatiszt volt, akit azzal lehetett vádolni, hogy tagja lett egy fegyveres ellenforradalmi csoportnak, és annak legalábbis pszichikai támogatást nyújtott azzal, hogy végig velük maradt a novemberi harcok alatt. Ráadásul az FHB november 2-i, kibővített ülésén ő tett javaslatot a honvédségnél használt rejtjelkulcs megváltoztatására, aminek végigvitele nélkülözhetetlen lett volna, ha a katonák vállalják a fegyveres ellenállást november 4-én. Maga a javaslat pedig egyértelmű jelzése annak, hogy Erdélyi főhadnagy komolyan tervezte a szovjetek elleni (védekező) harcot.
A megtorlás standardjához képest viszonylag enyhe ítéletek még szembetűnőbbek annak fényében, hogy a per a Legfőbb Ügyész javaslatára a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa előtt zajlott, vagyis a vádlottaknak lehetőségük sem volt fellebbezni. |