| A peres iratok szerint 1956. november 4. után Sinkovits Gyula, a karcagi hántolómalom agronómusa fegyveres csoportot szervezett. Ebben legfőbb segítője a másodrendű vádlott, Rácz Sándor volt. A szervezkedés tagjai több megbeszélést tartottak, röplapoztak, fegyvereket gyűjtöttek, illetve segítettek Sinkovits két levelét kijuttatni Nyugatra. Tevékenységüket 1957. február 4-i őrizetbe vételükig folytatták.
A ténylegesen jelentéktelen cselekményt a bíróság számos konstruált elemmel tette alkalmassá súlyos ítéletek kiszabására. Az általánosan alkalmazott módszereken túl, vagyis hogy a baráti beszélgetéseket megbeszéléseknek, a kiállást Nagy Imre mellett pedig ellenforradalmi célzatúnak nyilvánították, kitágították a „szervezkedés” személyi körét, térbeli és időbeli határait. Mindenkit tagnak tekintettek, aki tudott róla. Köztük Filep István gimnáziumi tanárt, aki, bár nem vett részt a tervezgetésekben, a bíróság szerint egyetértett Sinkovits célkitűzéseivel, ráadásul a Karcagi Forradalmi Munkástanács titkára volt, sőt november 4. után diákjait „bujtogatta”.
A vádlottak beszélgetéseit szervezkedésnek tekintve, az érdemben két kisvárosra, Karcagra és Kisújszállásra terjedt ki. Az ítélet szerint még Szolnokra (Rácz beszélt róla egy ott lakó rokonának), Szarvaskőre (ahol Rácz fegyveres felkelőket keresett, de csak orvvadászokat talált) és Nógrádsápra, Sinkovits szülőfalujára is, ahol szükség esetén elrejtőzni akartak. A védők leginkább a szervezkedés időbeli kiterjesztését vitatták. A vádlottak nagy többségének egybehangzó vallomása szerint december közepén belátták cselekményük hiábavalóságát, és elhatározták annak befejezését, vagyis ügyük nem tartozhatott volna a gyorsított eljárás hatálya alá. Ezzel szemben a bíróság azt állapította meg, hogy érdemben február 4-i őrizetbe vételükig folytatták a szervezkedést, csupán szüneteltették az aktív tevékenységet. Az ítélet indoklásában a bíróság arra hivatkozott, hogy nem meggyőződésből álltak el a szervezkedéstől, hanem a büntetéstől való félelem miatt váltak passzívvá (aminek jogszerű eljárásban nincs jelentősége), illetve hogy a szervezkedés vezetője, Sinkovits Gyula – a statárium idején – nem kérte vissza a fegyvereket csoportja tagjaitól, Rácz pedig őrizetbe vételéig magánál tartott egy pisztolyt teli tárral.
A „szervezkedés” fegyveresnek tekintése maga is konstruált elem. Tény, hogy egyeseknél valamikor november 4. után volt fegyver, de alaptalanul állította az ítélet, hogy cél volt fegyverek gyűjtése. Sinkovits november közepén kapott Nyugatra menekülő katonatiszt ismerősétől egy pisztolyt tárral, illetve néhány kézigránátot. A pisztolyt Rácznak adta (aki azt eladta egy ismerősének), a kézigránátot a szervezkedés két másik tagjának. Rácz máshonnan is szerzett egy pisztolyt, amit a statárium kihirdetése után bedobott az udvarán lévő kútba. Ez alapján merült fel a társaság statáriális bíróság elé állítása. A fegyverről a bíróság megállapította, hogy azt Rácz bármikor elő tudta volna venni, pedig akkoriban csak a tűzoltóság rendelkezett olyan eszközzel, amellyel egy kútból ki lehetett szivattyúzni a vizet.
A bíróság az ítéletben igyekezett a vádlottak személyi körülményeit olyannak mutatni, ami segítette elítélésüket. Sinkovits Gyuláról például kiemelte, hogy ahelyett, hogy az agrártudományi egyetemen gazdálkodást tanult volna, „illegálisan” teológiát hallgatott, az vezette el a népi demokratikus államrend elleni szervezkedésig. Rácz Sándor apja kocsmát bérelt, és „nem kétséges, hogy a kocsmáros apa olyan nevelést adott fiának, amely ugyancsak a népi hatalom elleni szervezkedéshez vezette”. Filep István ellenforradalmi tevékenységét abból eredeztette, hogy apja református lelkész volt.
A fellebbviteli bíróság az ítéletet megsemmisítette, és új elsőfokú eljárás lefolytatását rendelte el. A Legfőbb Ügyészség indítványára az ügy a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa elé került, amely több ítéletet jelentős mértékben csökkentett. |