Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 840 / 1734
Kövecses Ferenc
Életrajz
1933. 09. 13. Alsódabas
Foglalkozása a peres iratok szerint: egyetemi hallgató
D. Szabó Károly és társai pere
A per
A per középpontjában Biksza Miklós dabasi járási párttitkár 1956. december 10-én, Gyónon történt meggyilkolása állt. Biksza november 4. után az „ellenforradalom” legmagasabb rangú áldozata volt, ezért az átlagosnál is erélyesebben torolták meg a halálát: négy embert végeztek ki miatta. Biksza december 10-én azért ment Gyónra, hogy átalakítsa a november 4. után tovább működő forradalmi tanácsot. A tanácsházán tartott megbeszélés idején tüntetők gyűltek az épület elé, akik a „muszkavezető” Biksza felelősségre vonását követelték. Az egyre fenyegetőbb helyzet elől a párttitkár menekülni próbált, de üldözői utolérték és megölték, a tőle elvett pisztollyal egy Kövecses Ferenc nevű egyetemista lőtte agyon. Mivel Kövecses Nyugatra menekült, őt nem tudták felelősségre vonni, helyette olyanokat ítéltek el, akik azonosítható módon vettek részt a párttitkár üldözésében vagy bántalmazásában. Elsőként Balla Pált, akit már a gyilkosság napján őrizetbe vett a honvéd karhatalom. aztán Harmincz Istvánt és Lakos Jánost, legvégül, 1957. augusztusban a nemzeti bizottság vezetőjét, D. Szabó Károlyt. Kövecses Ferencet 1959-ben távollétében ítélték halálra. D. Szabó Károlyt 1957. augusztus 17-én helyezték előzetes letartóztatásba. Népi demokratikus államrend elleni szervezkedés és gyilkosságban való részvétel gyanújával indítottak ellene nyomozást. Nemcsak a december 10-i eseményeket, hanem azt is a terhére rótták, hogy a forradalom alatti ő vezette a községet. Egy együttműködésre kényszerített ismerőse közreműködésével fogták el (az asszony férjét a Balla Pál és társai perben ítélték el). D. Szabó mindvégig tagadta, hogy ő szervezte volna a december 10-i tüntetést, ahogy azt is, hogy Biksza ellen uszította volna a tömeget. Ellenkezőleg, több egybehangzó tanúvallomás szerint igyekezett nyugtatni a tanácsháza elé gyűlteket. A bíróság azonban a vádiratban foglalt történetet foglalta a tényállásba. A Pest Megyei Bíróság népbírósági tanácsa 1958. június 28-án népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezet vezetése vádjával életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. Két társa négy-négy év börtönt kapott, a Nyugatra menekült Kövecses Ferencet távollétében halálra ítélték. D. Szabó ítéletét a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa 1959. január 12-én halálbüntetésre súlyosbította. Két nappal később végezték ki.
1957.
01. 20.
— 1957.
08. 27.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
1958.
02. 10.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Kövecses Ferenc
Intézkedések
dr. Hadanich Gyula
Pest Megyei Ügyészség
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1958.
06. 09.
— 1959.
01. 12.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1958. 06. 09. — 1958. 06. 28.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
NB.236/1958
Pest Megyei Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1958.06.09. , 06.10. , 06.11. , 06.27. , 06.28.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
IV.
Kövecses Ferenc
dr. Major Miklósné
tanácsvezető bíró
dr. Hadanich Gyula
Társak
Káhn György
népi ülnök
Sági Gyula
népi ülnök
Ítélet
Száma: NB.236/1958
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 06. 28.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
IV.
Kövecses Ferenc
halál
(távollétében)
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
nem
Társak
Másodfokú eljárás
1959. 01. 12.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nbf.I.5283/1958
Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1959.01.12.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
IV.
Kövecses Ferenc
dr. Borbély János
tanácsvezető bíró
dr. Radó Ilona
Társak
Sánta Istvánné
népbíró
Sulyán György
népbíró
Györe József
népbíró
Maróti Károly
népbíró
Ítélet
Száma: Nbf.I.5283/1958/16
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1959. 01. 12.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
IV.
Kövecses Ferenc
halál
(távollétében)
ítéletben foglalt
igen
Társak
Kegyelmi tanácskozás
Elítélt
A bírói tanácsból alakult kegyelmi tanács
Kövecses Ferenc
kegyelemre nem ajánlotta