Fejes Sándor esztergályos az elsőfokú bíróság ítélete szerint 1956. október 24-én csatlakozott a kőbányai Zalka Máté (ma Szent László) téren szerveződő fegyveres felkelőkhöz. A nagykörúton már aznap este tűzharcba bocsátkozott a szovjet erőkkel. A következő napokban teherautóval szállított fegyvert, lőszert és röplapokat, ennek során volt a szentendrei laktanyánál és a Práter utcai fegyvereseknél is. Később a Péterfy Sándor Utcai Kórházban működő csoporthoz csatlakozott, amely „köztudomás szerint az ellenforradalom egyik központja volt”. Október 30-án a Köztársaság téren részt vett a pártház ostromában, majd az elfogott karhatalmisták legyilkolásában. November 1-jén tagja lett a kőbányai nemzetőrségnek, 4-én reggel visszatért a Zalka Máté térre, fegyvereket, lőszereket és sebesülteket szállított, és a Bihari útnál másokkal együtt harcba bocsátkozott egy szovjet egységgel.
A tényállásnak azonban több eleme, elsősorban Fejes Köztársaság téri cselekménye nem elégségesen bizonyított. Az ítélet számos vonatkozásban a vádlott nyomozás során tett vallomásain alapult, amelyeket a tárgyaláson visszavont. Kényszerre hivatkozott, és arra, hogy készült olyan jegyzőkönyv, amely egyáltalán nem az ő vallomását tartalmazza.
Fejes október 24–30. közötti tevékenységére alig volt tanú. A tárgyaláson tett vallomása szerint 24-én reggel munkába indult, és miután értesült róla, hogy forradalom és sztrájk van, tájékozódni ment a Zalka Máté térre, ahol már nagyobb tömeg gyűlt egybe. Miután egy katona egy teherautót vezetni tudó embert keresett, jelentkezett, majd aznap különböző embereket szállított ide-oda. Tekintettel arra, hogy aznap kijárási tilalom volt érvényben, ami nyomokban sem jelenik meg Fejes 24-éről tett vallomásában, ez nyilván valamikor később történt.
Véletlenül került a Péterfy Sándor Utcai Kórházba: két nőt vitt oda, akik önkéntes ápolónőnek jelentkeztek, végül ő is ott maradt. A kórházban alakult önkéntes mentőszolgálattól kapott megbízás alapján vett részt élelem- és gyógyszerszállításban, de szovjet tisztek utasítására két halott katonát is kivitt Budapestről, hogy eltemethessék őket. Október 29-én, amikor úgy látszott, hogy győzött a forradalom, hazament kőbányai lakására.
A tárgyaláson tett vallomása szerint október 30-án véletlenül került a Köztársaság térre. Fegyverrel nem rendelkezett, csak nézője volt az eseményeknek. Bűnösségét a bíróság az ellene valló tanúk vallomásain túl fényképfelvételekre alapozta. Fejes tagadta, hogy azonos lenne a fényképeken szereplő személlyel, szerinte még a ruhájuk is különbözött. Az őt a fotón látható alakkal azonosító szakértő először csak a tárgyaláson látta személyesen. Fejes egyik régi ismerőse a tárgyaláson határozottan vallotta, hogy őt látta lőni, és látta részt venni a gyilkosságokban. Ennek a vallomásnak az értékét azonban több körülmény gyengíti. Egyfelől az, hogy mindenkit, aki ott volt a Köztársaság téren, fenyegetett annak a lehetősége, hogy őt is perbe fogják. A tanú ráadásul tagja lett a nemzetőrségnek, így kétszeresen érdekelt volt abban, hogy „megfelelő” vallomást tegyen. Másfelől vallomása több fontos körülményben eltért attól, ami más perek alapján megállapítható.
Fejes beismerte, hogy október 31-én jelen volt a Köztársaság téren a kazamaták utáni kutatáskor, ahol egyébként a fél város megfordult. Másnap csatlakozott a kőbányai rendőrkapitányságon felállított nemzetőrséghez, de november 3-án arra a hírre, hogy a szovjetekkel megindultak a csapatkivonási tárgyalások, és hétfőn újraindul a termelés, leszerelt. November 4-én reggel a fegyverropogást hallva ment ismét a Zalka Máté térre, és csatlakozott azokhoz, akik megpróbáltak ellenállni a szovjet túlerőnek. Ezúttal is elsősorban sofőrként segített: fegyvert és lőszert szállított, próbálta felderíteni a szovjet csapatokat, de legalább egy ízben fegyveres harcban is részt vett.
A súlyos, életfogytiglani ítéletet nem csak az ötvenhatos vádak alapján kapta. A bíróság azt is figyelembe vette, hogy Budapest ostromakor 1945. február 12-én került szovjet hadifogságba, „Budapest utolsó fasiszta védőivel együtt”. Annak ellenére, hogy az ügyész nem kért rá halálbüntetést, a bíró csak arra hivatkozással tekintett el attól, hogy már hosszabb idő telt el a cselekmények óta, és megszilárdult a rendszer.
Fejes Sándor 1975. február 10-én szabadult a börtönből. |