Kocsis Sándor rendőr tizedest 1957. február 2-án ellenforradalmi cselekmény és gyilkosság gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba. A peres iratok szerint Kocsis csatlakozott a soroksári nemzetőrséghez, november 4-én a Jutadombnál részt vett a szovjet csapatok elleni harcban, majd azt követően agyonlőtt egy sebesült szovjet katonát.
Kocsis ellen már az eljárás megindulásakor több, noha ellentmondásos vagy csekély értékű tanúvallomás született. Az egyik tanú azt vallotta, hogy látta, amint egy rendőr száz méterről lelőtt egy szovjet katonát, a másik úgy látta, hogy ezt közvetlen közelről tette, a harmadik pedig arról számolt be, hogy Kocsis mesélt neki a tettéről. A vallomások közé egészen abszurd változat is került: eszerint Kocsis azért lőtte le a sebesültet, mert az nyelvet öltött rá. Kocsis az első kihallgatásán elismerte a bűncselekményt, arról részletes vallomást tett: „A kocsi mellett egy orosz katona feküdt. Odaérve csizmámmal megfordítottam a katonát, majd géppisztolyommal agyonlőttem.”
A tanúktól felvett vallomások és a gyanúsított egyetlen (beismerő) vallomása után a Budapest XX. kerületi kapitányság február 14-én lezárta a nyomozást és elkészítette a vádirat tervezetét, amelybe bekerült a gyilkosság már említett abszurd indoklása. A február 18-án lezajlott ügyészi kihallgatáson Kocsis fenntartotta a beismerő vallomását. Ügyét a gyorsított eljárásra érvényes rendelkezések szerint tárgyalta a Budapesti Katonai Bíróság Pinczés István hadbíró főhadnagy vezette tanácsa. Kocsis továbbra is fenntartotta a beismerő vallomását, amelybe beemelte, hogy azért ölt, mert a sebesült katona kiöltötte rá a nyelvét. Védekezésül arra hivatkozott, hogy rendőrként félt a civil fegyveresektől, illetve a harc miatt teljesen elvesztette a józan ítélőképességét.
A hadbíróság még aznap tizennégy év börtönbüntetésre ítélte szándékos emberölés vádjával. Az ítéletet március 18-án a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma helybenhagyta, így az jogerőre emelkedett. A katonai főügyészség azonban törvényességi óvást emelt ellene. Arra hivatkoztak, hogy Kocsis azzal, hogy részt vett a tűzharcban, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntettét is elkövette, a szovjet katona lelövését pedig nem szándékos emberölésként, hanem gyilkosságként kell értékelni. A kettő között az volt a lényegi különbség, hogy a gyilkosság feltételezte a premeditációt, vagyis a bűncselekmény előzetes elhatározását, így az nem rendkívüli eljárásban is halállal volt büntethető. A Legfelsőbb Bíróság elnökségi különtanácsa 1957. szeptember 2-án az ügyészi óvással összhangban megállapította Kocsit bűnösségét, és halálra ítélte. Két nappal később, a Kozma utcai börtön udvarán kivégezték. |