Perek

Perek: 218 / 275

Soós Antal a forradalom kirobbanásakor sorkatonai szolgálatát töltötte, s 1956. november 5-én kellett volna leszerelnie, de október 30-án több társával kérte annak előrehozatalát, amit a parancsnok jóváhagyott, majd felsőbb utasításra visszavont, de Soós a részére már átadott leszerelő papírokkal otthagyta az ezredet. November 1-jén személyi igazolványért ment a rendőrségre, ahol megtudta, hogy a nemzetőrök fizetést kapnak, később pedig átveszik őket a rendőrséghez, ezért belépett az ottani egységbe. Másnap részt vett egy államvédelmi főhadnagy előállításában, november 3-án pedig a fegyverzetet szállították el a kerületi államvédelmi laktanyából, és osztották szét nemzetőregységeknek. A november 4-i szovjet támadás hírére a civil nemzetőrökkel addig együtt szolgáló rendőrök többsége hazament. Ekkor kerültek a kerületi forradalmi bizottság megbízásából civilek az egységek élére, így lett parancsnok Soós is. Ezért ítélték el államrend elleni szervezkedés vezetése címén. Este megtámadták a kerületi szovjet kórházban elhelyezett szovjet katonai egységet, de a harckocsikkal rendelkező alakulat visszaverte a támadást. A fegyveres harc jogi minősítése a perben gyilkosság kísérlete és gyilkosságra való rábírás lett. November 6-án a Fóti úton támadtak meg egy szovjet tehergépkocsit és az azt kísérő két páncélozott gépkocsit. Utóbbiak elmenekültek, a teherautón lévő élelmiszert magukkal vitték, a kocsit pedig felgyújtották. Még aznap este lefoglaltak egy másik teherautót, november 7-én Soós azzal indult Ausztriába a forradalom során megismert barátnőjével. A bíróság a gépkocsi elvitele és a harcok során szerzett élelem miatt társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett rablásban is bűnösnek találta. Ausztriában egy ifjúsági csoporton keresztül rövid időre bekapcsolódott a politizáló emigrációba. Később továbbment Franciaországba, majd a Német Szövetségi Köztársaságba, ahol több alkalommal kihallgatta az amerikai katonai elhárítás, amelynek részletes adatokat szolgáltatott az általa megismert katonai alakulatokról. 1958. decemberben megélhetési problémái miatt felvette a kapcsolatot a katonai elhárítással, amelytől egy hónapig pénzt, szállást és kiképzést kapott. Utóbbiról részletes, rajzokkal és térképekkel illusztrált vallomást tett magyarországi kihallgatásain. 1959. január 31-én engedély nélkül tért haza, de Hegyeshalomban azonnal jelentkezett a határőrségen. Első és másodfokon is halálra ítélték, de a katonai felsőbíróság kegyelemre ajánlotta. Az Elnöki Tanács büntetését életfogytiglani börtönre változtatta.