Pásztor Géza a MÁV-nál kezdett dolgozni. 1950-ben kiemelték, egy ideig a minisztertanács titkárságára, majd a vasutasszakszervezet központjába került, belépett a kommunista pártba. Az SZKP XX. kongresszusa után a változásokat követők közé állt, ezért alacsonyabb beosztásba, a Fiumei úti budapesti területi bizottságra helyezték át.
1956. október 23-án a belvárosban találkozott a tüntetőkkel, egy darabig velük tartott, majd este feleségével és annak szüleivel végignézték a Sztálin szobor ledöntését. A következő napokban bejárt munkahelyére, ahol az eseményeket vitatták. Október 30-án merült fel a legfelső vezetők leváltásának, a vasutasszakszervezet függetlenítésének és a káderlapok kiosztásának a követelése. Pásztor néhány társával levette a falakról a pártvezetők képeit, és elégettek több brosúrát. A Köztársaság térről a Fiumei úti munkahelyéig odahallatszó ágyúzás hatására elhagyták az épületet, Pásztor egy ideig nézte a lövöldözést, majd hazament.
Másnap rehabilitálása érdekében a Benczúr utcai központba ment be, ahol beválasztották a forradalmi bizottságba, annak titkára lett. November 4-ig minden nap bement, részt vett a követelések összeállításában, jegyzőkönyvezte az üléseket. Még október 31-én az utcán, véletlenül találkozott Sándor öccsével, aki az aznap alakult Baross téri nemzetőregységnek lett az egyik parancsnoka, őt a következő napokban többször meglátogatta. November 4-én a harcok elől családjával együtt a pincébe húzódott. Öccse november közepén elhagyta az országot, nála hagyva három lezárt dossziét. Mire december közepén visszament értük, Pásztor Géza apósa az egyiket elégette, Sándor csak kitöltetlen nemzetőr igazolványokat és röplapokat tudott magával vinni. A harmadik dosszié tartalma nem tisztázódott a perben.
1957 végén Pásztor Gézát elbocsátották a munkahelyéről. Mivel a Bécsbe menekült Baross tériek közül többen (Pásztor Gyula, Balogh László és mások) aktivizálták magukat az ötvenhatos emigrációban, a szervek ezzel gyanúsították Pásztor Sándort is, akit igyekeztek megfigyelés alá vonni. Ezért került a célkeresztbe Pásztor Géza, akire több ügynököt is ráállítottak. 1959-ben már ő volt az első számú gyanúsítottja annak az ügynek, amelyből a megtorlás utolsó nagy pere lesz. A politikai rendőrség Pásztor Géza és társai címen folytatott nyomozást a Baross téri fegyveresek ellen, az eljárás középpontjában a Köztársaság téri ostromban és gyilkosságokban, illetve a november 4-i fegyveres harcban való részvételük állt. Pásztor Gézát a fegyveresek egyik vezetőjének tekintették. Ezt részint 1956 után, részint már a forradalom előtt beszervezett ügynökök irányított vallomásai, részint az alapozta meg, hogy a testvérek hasonlítottak egymásra, a tanúk a Gyorskocsi utcai vizsgálati osztályon Pásztor Sándorra emlékezve Pásztor Gézáról tettek vallomást – amit többségük a vizsgálat kései szakaszában visszavont.
Pásztor Géza olyan eredményesen védekezett, hogy nemcsak a mellé ültetett zárkaügynököket győzte meg ártatlanságáról, hanem kihallgatóját is, aki részletes jelentésben tárta feljebbvalója elé, miért nem követhette el Pásztor azokat a cselekményeket, amikkel gyanúsítják. Ennek csak annyi eredménye volt, hogy kihallgatóját áthelyezték a karhatalomhoz, Pásztor ügyét pedig leválasztották a Herczegh Benjámin és társai címen a Legfelsőbb Bíróság elé kerülő ügyről. Ezt azzal indokolták, hogy az eltűnt dosszié katonai adatokat tartalmazott, ezért Pásztor Géza ügyében a hadbíróság illetékes. 1960 decemberében a Budapesti Katonai Bíróság megállapította, hogy Pásztor a Baross téri ellenforradalmi csoport egyik parancsnoka volt, az eltűnt dosszié fontos belügyi és katonai adatokat tartalmazott, ezért szervezkedés vezetése és hűtlenség címén tizenöt év börtönbüntetésre ítélte. Azért menekült meg a halálbüntetéstől, mert volt munkatársai vallomásai bizonyították, hogy nem vehetett részt a Köztársaság téri harcban és gyilkosságokban. Az ügyészség elfogadta az ítéletet, de Pásztor és védője fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság katonai különtanácsa nem látta bizonyítottnak, hogy az eltűnt dosszié a honvédelem érdekeit sértő adatokat tartalmazott volna, ezért az elsőfokú ítéletet megsemmisítette, és az ügyet áttette polgári büntetőeljárásra. Pásztor Tutsek Gusztáv tanácsa elé került, aki bizonyítottnak tekintette, hogy részt vett a Köztársaság téri cselekményekben, ezért szervezkedés vezetése és gyilkosság címén életfogytiglani börtönre ítélte. Ismét csak Pásztor és védője fellebbezett, részben eredményesen. A jogerős ítéletet meghozó legfelsőbb bírósági tanács nem látta bizonyítottnak, hogy vezető lett volna a Baross téren, ezért a gyilkosság mellett csak szervezkedésben való részvételben állapította meg bűnösségét. Pásztor ítélete ismét tizenöt év börtön lett, ami ellen már fél év múlva perújítást kezdeményezett. Attól csak azért állt el, mert a börtönben híre ment az 1963 tavaszára várható nagy amnesztiának. Mivel azonban az nem vonatkozott a köztörvényes váddal elítéltekre, a gyilkossági vád miatt Pásztor Géza is börtönben maradt. Egészen 1970 tavaszáig. |