Október 23-án még éjfél előtt megérkeztek Csepelre az első felkelők a rádió épületénél kezdődött fegyveres harc hírével. A Csepel Műveknek és általában a „vörös Csepelnek” szimbolikus jelentősége volt a magát munkáshatalomnak tituláló rezsim elleni harcban. A felkelők egyrészt ezért akarták maguk mellé állítani a csepelieket, másfelől fegyverért mentek az ország legnagyobb nehézipari nagyüzemébe, ahol hajnali két órakor leállt a termelés. Munkások sokasága indult a rádióhoz, valamint a csepeli kapitányság elé.
Laczkovics János hengerész az éjszakai műszakban dolgozott az üzem leállásáig, majd nézelődőként csatlakozott a rendőrség előtt fegyvert követelőkhöz. Az ítéletbe emelt tényállás szerint idővel ő javasolta, hogy menjenek át a hadkiegészítő parancsnokságra, ismeri ugyanis az egyik ott szolgálatot teljesítő tisztet, Bakos Zoltán főhadnagyot, aki ki fogja adni nekik a fegyvert. Az ítélet szerint mintegy tíz felkelő követte.
Az időben elrendelt riadó következtében a hadkiegészítő parancsnokságon és a rendőrségen is jelen volt a teljes személyi állomány. Laczkovics bezörgetett a kapun, Bakos főhadnagyot kereste, mire Vida Ferenc őrnagy, a hadkiegészítő parancsnoka azt válaszolta, hogy a főhadnagy csak reggel lesz bent (annak ellenére, hogy ott volt). Vida szerint Laczkovics ezután fegyvert követelt, amit ő azzal hárított el, hogy csak az állomány személyi fegyvere van az épületben. Az ítélet szerint hajnali három óra tájban azzal vette kezdetét a hadkiegészítő ostroma, hogy a tömegből valaki rálőtt Vida őrnagyra, mire ő figyelmeztető lövést adott le, az emberei pedig tüzet nyitottak. A támadók alig néhány fegyverrel rendelkeztek, ezért tűzoltó autók segítségével akarták kiönteni a védőket, majd Molotov-koktélokkal és más eszközökkel próbálták felgyújtani az épületet. A csatározás reggel 9-ig tartott, amikor a védőknek elfogyott a lőszere, a berendezés pedig már több helyen lángolt, ezért kitörtek, és egy páncélos fedezete mellett visszavonultak a rendőrkapitányságra. A védőknek egy halottjuk és két sebesültjük lett, a felkelők vesztesége körülbelül tíz halott volt.
Már az ügy nyomozati szakaszában tucatnyi ellentmondásos jelentés született. A tárgyaláson Laczkovics tagadta, hogy a kiegészítő parancsnokság lefegyverzése céljával vezette volna oda a tömeget. Azzal védekezett, hogy mivel 1954-ig maga is egy hadkiegészítőn teljesített szolgálatot, személyesen ismerte Bakos főhadnagyot, és őt akarta figyelmeztetni a veszélyes helyzetre. Ezt sem Vida őrnagy, sem Bakos főhadnagy nem igazolta, miközben arra volt tanú, hogy Laczkovics a parancsnokság lefegyverzésére hívta oda az embereket. Azt azonban a bíróságnak is el kellett ismernie, hogy a vádlott szerepét csak a parancsnokság ajtajának betöréséig tudta felderíteni. Arra nem volt bizonyíték, hogy az ostromban részt vett volna.
Laczkovics visszavonta a rendőrségen kényszer hatására tett vallomását, és tanúval igyekezett bizonyítani, hogy nem vehetett részt a harcban, mert hajnali négy órakor a gyár főbejáratánál találkozott és beszélt egy munkatársával, onnan apja egy ismerőséhez ment tovább. Ezt mindketten igazolták. Abból a körülményből, hogy az ostrom három órai kezdete után Laczkovics csak négy órától tudott alibit bizonyítani, a bíróság a bűnösségét állapította meg, figyelmen kívül hagyva azt az általános jogi normát, hogy bizonyítatlan körülményt a vádlott javára kell elbírálni. Az elsőfokú bíróság szerint sem volt különösebb jelentősége annak, hogy részt vett-e az ostromban. Bizonyítottnak tekintette, hogy ő vitte a tömeget a hadkiegészítő parancsnokság elé, ő „tüzelte fel az ellenforradalmi bandát”, kezdeményezte a behatolást a parancsnokságra, vagyis vezetője volt az állam megdöntésére irányuló mozgalomnak.
Az első fokon kiszabott ítélet (tizennégy év börtön) ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett, amit a másodfokú bíróság alaposnak talált. Arra hivatkozva, hogy „az ellenforradalmi támadás szempontjából országos jelentőségű volt, hogy Csepelen, a magyar munkásosztály bástyájában az ellenforradalom kezdetén ilyen támadás folyt le a munkásosztály fegyveres ereje, hatalma ellen”, Laczkovics János ítéletét életfogytiglani börtönre súlyosította. Sőt, mint az indoklásból kiderül, még a halálbüntetés kiszabásának lehetősége is felmerült, amit végül elvetettek. Többek között azért, mert Laczkovics az október 24. hajnalán történteken túl semmilyen ellenforradalminak minősíthető cselekményben nem vett részt. Tegyük hozzá, ez a tény annak a vádnak a valószínűségét gyengíti, amiért a súlyos ítéletet kapta. |