A per középpontjában a Köztársaság téri ostrom és az azt követő erőszakos cselekmények álltak. A fennmaradt dokumentumok szerint a vádlottak egy részének ügyében szovjetek végezték a rendőrségi vizsgálatot, de legalábbis részt vettek a munkában. A per több ügyből tevődött össze. A nyomozati szakban a Galgóczi Zoltánnal egy eljárás alá vont gyanúsítottak köre annyiszor változott, hogy a kutatás jelenlegi szintjén nem lehet pontosan rekonstruálni, mikor, kikből állt a vele együtt bíróság elé állítani tervezett csoport. A tíznél is több gyanúsítottból végül Galgóczi, Nagy József és Bakos Gyuláné lettek a per vádlottjai, a többieket más eljárásokban állították bíróság elé, vagy megszüntették ügyükben a nyomozást. Később csatolták Galgócziékhoz Vass Lajos ügyét, aki ellen eredetileg egy ötvenhattól független rablás miatt indult büntetőeljárás, majd Simon Gáborét, akinek a forradalom leverése után folytatnia kellett 1955-ben rárótt büntetésének letöltését. Lachky Albert, Burgermeister József és Oláh Attila ötvenhatos perét 1957. július 26-án kezdte tárgyalni a fővárosi bíróság Brandstätterné dr. Tóth Matild vezette népbírósági tanácsa. Ellenük ügyészi indítványra rendeltek el pótnyomozást, aminek folytán ügyüket egyesítették a Galgóczi Zoltán és társai perrel. A vádlottak 1956 előttről ismertek egy-két személyt pertársaik közül: többségük különböző fegyintézetekből (Bakosné kivételével, aki 1956 előtt nem volt börtönben), Lachky, Burgermeister és Oláh Attila pedig – utóbbit nem ítélték halálra – egyaránt Nagymaroson lakott, barátok voltak. Az elsőfokú tárgyalás idejére a majdan halálra ítélt vádlottakat visszaszállították a politikai rendőrség Gyorskocsi utcai házi fogdájába.
Galgóczi Zoltán a nyomozati szakaszban mindaddig tagadta részvételét a pártház elfoglalásában és a foglyok kivégzésében, amíg nem szembesítették társai és az ostromot túlélt védők őt terhelő vallomásaival. A tárgyaláson is tagadta a főbenjáró vádakat, de amikor a tanácsvezető bíró figyelmeztette, hogy azokat bizonyítják az ellene valló tanúk, minden esetben visszakozott. A Köztársaság téren kívüli tetteit beismerte, bár azok súlyát igyekezett kisebbíteni. A nyomozás során kezdetben Nagy József is tagadta részvételét a pártház elfoglalásában és a foglyok kivégzésében, de az őt bűnösnek mutató vallomások megtörték, és a vádakat egyre erőteljesebben igazoló vallomásokat tett. A tárgyaláson a legsúlyosabb vádakban ártatlannak mondta magát. Vass Lajos a vizsgálat során meg nem történt cselekményekben is bűnösnek vallotta magát, de „beismerő” vallomásai egy részét a vizsgálati szakasz végén és a tárgyaláson is visszavonta. Bakos Gyuláné társai vallomásai ellenére is kitartott amellett, hogy a pártházban nem járt, és az elfogott védők elleni atrocitásokban sem vett részt. Lachky Albert részletes vallomást tett arról, hogy hol és miként vett részt fegyveres harcban, de mindvégig kitartott amellett, hogy a Köztársaság téren nem a foglyok legyilkolásában, hanem ellenkezőleg, mentésükben működött közre. Burgermeister József elismerte, hogy nemzetőrként részt vett az ostromban, de következetesen tagadta szerepét a foglyok legyilkolásában. Simon Gáborra nem tudták rábizonyítani, hogy részt vett az ostromban és az azt követő gyilkosságokban. Terhére azt állapította meg az ítélet, hogy „jelen volt mindazoknál az eseményeknél, amelyek során a pártház védőit lemészárolták és a pártházat kifosztották”. Mivel a halálra ítélt vádlottakat az első és másodfokon eljáró népbírósági tanács sem ajánlotta kegyelemre, három nappal a jogerős ítélet meghozatalát követően kivégezték őket. |