1927. 01. 24. Kondoros — 1957. 11. 29. Budapest
Foglalkozása a peres iratok szerint: csapatcsillés
Szegényparaszti családban született. Apja 1930-ban öngyilkos lett, miután csendőrök nyilvánosan bántalmazták. A gimnáziumi érettségit követően, 1948-ban beiratkozott a szegedi egyetem jogi karára, miközben gyári munkásként tartotta el magát. 1950-ben fegyverrejtegetés vádjával letartóztatták (egy második világháborús német géppisztolyt őrzött), és a gyulai megyei bíróság statáriális eljárásban életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. 1956. július 4-én – büntetésének letöltését félbeszakítva – feltételesen szabadlábra helyezték. A csolnoki büntetés-végrehajtási munkahelyről szabadult, ahonnan a pilisszentiváni bányába irányították. A forradalom kitörésekor itt dolgozott.
1956. október 26-án bányászok egy nagyobb csoportjával Budapestre utazott, és csatlakozott a Széna téri fegyveresekhez. Vezetésüket másnap Szabó János (Szabó bácsi) vette át, aki a Honvédelmi Minisztérium megbízottjaival tárgyalásokat kezdett a tűzszünetről. Miután ezek nem vezettek eredményre, egy magyar–szovjet vegyes katonai egység koncentrált támadást indított a Széna téri bázis ellen, mire a fegyveresek elmenekültek. A Pilisből érkezettek többsége hazatért, majd Pilisszentivánon létrehozta a nemzetőrséget. A következő napokban nagy számban csatlakoztak hozzájuk Komárom–Esztergom megyei fegyintézetekből szabadult elítéltek.
Laurinyecz társaival október 31-én tért vissza Budapestre, és csatlakozott a Széna téri nemzetőregységhez, amelyen belül a pilisszentiváni bányászok Rusznyák László vezetésével külön csoportot alkottak. A parancsnokság még aznap átköltözött a kormányőrség Maros utcai laktanyájába. Laurinyecz november első napjaiban részt vett a felhívásra nem jelentkező államvédelmisek felkutatásában, Maros utcában történő előállításában. November 1-jén javaslatára utaztak Csolnokra, hogy kiszabadítsák az elítélteket az ottani büntetés-végrehajtási munkahelyről, ám ez már napokkal korábban megtörtént. Őrizetbe vettek azonban két felügyelőt, az ott maradt fegyvereket pedig beszállították a Maros utcai parancsnokságra. November 2-án majdani pertársa, Bán Róbert vezetésével a nyugati határhoz indultak, hogy kötszert és gyógyszert hozzanak a János-kórház részére, de Győrben nem kapták meg a határ átlépéséhez szükséges engedélyt, ezért továbbmentek Szombathelyre. Ott a határőrlaktanyában szálltak meg, amelyet másnap reggel a szovjetek harc nélkül elfoglaltak, Bán Róbert csoportját pedig foglyul ejtették, és Kárpátaljára deportálták.
Laurinyeczet december 15-én átadták a magyar hatóságnak, de nem került szabadlábra, 22-én előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyében a politikai rendőrség Pest megyei osztálya által lefolytatott vizsgálatot 1957. április 24-én viszonylag enyhe vádakkal (izgatás, személyes szabadság megsértése stb.) zárták le, amelyek aztán az ügyészi szakban váltak súlyosakká. Annak ellenére, hogy a Budapesti Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette tanácsa gyorsított eljárásban halálra ítélte, a börtönnek küldött értesítőkön nevénél rendre életfogytiglani börtönbüntetés szerepelt.