| A nagytétényi nemzetőrök ellen már volt egy tizenhat vádlottas nagy per (Hufnágel István és társai), amelyben halálra ítélték, és kivégezték jelen per másodrendű vádlottjának az apját, Fáy Ferencet.
A per elsőrendű vádlottja, Zsigmond István a forradalom kitörésekor sorkatona volt. Mivel már bevonulását követően, de egy korábban elkövetett cselekményért a bíróság egy év két hónap börtönbüntetésre ítélte, nem fegyveres, hanem úgynevezett bányászalakulatnál szolgált. Október 23-án éppen tíznapos fenyítését töltötte az esztergomi fogdában, onnan szabadították ki felkelők. Ötvenhatos perében a bíróság súlyosító körülménynek tekintette többszörösen büntetett előéletét – noha második bűncselekményét a forradalom leverése után követte el –, és azt, hogy a katonaságnál is megfenyítették.
Szabadulását követően nem jutott azonnal haza: Piliscsabán katonák tartóztatták fel, néhány napig az ottani laktanyában teljesített szolgálatot, majd visszaküldték alakulatához. Mire odaért, a bányásztábor felbomlott, a parancsnok őt is hazaküldte. Mint csapattestétől elszakadt katona, jelentkezett lakóhelye, Nagytétény hadkiegészítő parancsnokságán, de ott senkit nem talált, így lett a nemzetőrségnél gépkocsivezető. Mivel a nagytétényi nemzetőrség házkutatásokat és őrizetbe vételeket hajtott végre, sőt fegyveres ellenállásra készült a november 4-én az országra támadó szovjet csapatokkal szemben, a bíróság Zsigmondot, mint egy ellenforradalmi szervezet tagját, bűnösnek mondta ki államrend elleni szervezkedésben való tevékeny részvételben.
Zsigmond két cselekménye miatt kapott súlyos ítéletet. November 1-jén Fáy Ferenc, a nemzetőrség parancsnoka több nemzetőrrel együtt a nagytétényi sertéshizlaldához küldte, hogy szerezzenek egy tehergépkocsit a nemzetőrség felszerelése és az elszórt fegyverek összegyűjtése érdekében. A hizlalda munkástanácsa elutasította őket, mivel csak egy kocsijuk volt, az pedig kellett a munkához. Az eljárás nem tisztázta, hogy a munkástanács végül beleegyezett-e abba, hogy a teherautót néhány napra kölcsönadja a nemzetőrségnek, vagy azt Zsigmondék engedély nélkül vitték el. A kérdés azért volt jelentős, mert a bíróság ez alapján állapította meg Zsigmond bűnösségét halmazatban (több bűncselekményben), amivel súlyos ítéletét indokolta.
Zsigmond november 5-én több fegyveres nemzetőrrel együtt az albertfalvai hizlaldához ment, hogy onnan lövegeket vigyenek a balatoni műútnál a szovjeteket megállítani akaró katonáknak és nemzetőröknek. Miután a hizlaldánál leszálltak a kocsiról, egy szovjet páncélautó érkezett oda, amely elől fedezékbe bújtak. Amikor egy szovjet katona átült az üresen maradt teherautójukba, tüzet nyitottak rá, amitől az megsebesült. A páncélautón lévők viszonozták a lövéseket, és sebesült társukat magukkal víve elhagyták a helyszínt. Annak ellenére, hogy a nemzetőrökkel egy nem azonosított honvéd főhadnagy is volt, a perben Zsigmondot tekintették az akció vezetőjének. Mivel nem merült fel adat arra, hogy a szovjet katona meghalt volna, bűnösségét gyilkosság kísérletében állapították meg, annak azonban azonos volt a büntetési tétele a befejezett cselekménnyel.
A per másodrendű vádlottja, Fáy Barnabás szintén a nemzetőrségnél szolgált. Elsősorban őrszolgálatot teljesített, államvédelmi tiszteket állított elő, házkutatásokat tartott, illetve részt vett abban az 1956. november 1-jei akcióban, melynek során a nemzetőrök mintegy harminc puskát és egyéb fegyvereket szereztek a Finommechanikai Művek raktárából. |