| A forradalom idején Király József lakatos, Sóskuti András vízvezeték-szerelő és Németh István betanított munkás a lábatlani cementgyárban dolgoztak. Király és Sóskuti régóta barátok voltak, Németh pedig Király apósa. Október 27-én megjelentek az ideiglenes munkástanácsot megalakító gyűlésen, de ezt leszámítva a forradalomban nem vettek részt. A bíróság nem tekintette „ellenforradalmi” cselekménynek, hogy Király tagja volt a bánya fegyver nélküli őrségének.
November 13-14-én Király azt hallotta, hogy a közeli Martonkúton felkelők vannak, de mire odaért, azokat már lefegyverezték, és a fegyvereket a villanyszerelő-műhelybe zárták el. Betörte az ablakot, és elvitt egy géppisztolyt négy teli dobtárral. A fegyvert apósa borospincéjében rejtette el, ahol Németh István 1945 óta őrzött egy puskát öt lőszerrel. November 17-én este borozgatás közben hallotta, hogy a szovjetek összeszedik a fiatalokat, és Szibériába deportálják őket. Azon az alapon, hogy a deportálás nem Szibériába, hanem Kárpátaljára történt, a bíróság később ezt rémhírnek nevezte. Mivel azt beszélték, hogy Lábatlanon Pőcze Sándor járási párttitkár állítja össze a deportálandók listáját, Király és Sóskuti elhatározta, hogy ráijesztenek úgy, hogy belőnek az ablakán. A két meglévő fegyver mellé Király elemelte egyik ivótársuk kézigránátját is.
A két fiatal ittas volt (ez a kor ítélkezési gyakorlatában általában enyhítő körülménynek számított), de nem részeg. Ezt alátámasztja, hogy bár a gránáttal nem találták el Pőcze ablakát, és az a falról visszapattant a járdára, ügyeltek rá, hogy a robbanószer ne okozzon véletlen balesetet, ezért gyorsan szétszerelték, és elvitték Németh István borospincéjébe. Az ítélet szerint cselekményüket tervszerűen hajtották végre, amikor a pincéből fegyveresen visszatérőben kavicsokkal megdobálták az egyik helybéli ablakát, majd amikor az kijött a zajra, fegyvert fogtak rá. Ekkor egy tanú felismerte és később azonosította őket. Mindez azt jelzi, hogy az alkohol hatása alatt nem voltak teljesen urai cselekedeteiknek. A vallomások, illetve az azokra alapozott tényállás szerint mindig egy akciót befejezve határozták meg a következő célpontot, ami szintén ellentmond a tervszerűségnek.
Mint utólag kiderült, nem is Pőcze házába lőttek be először, hanem egy vegyészmérnökhöz, mert az a forradalom idején csőcseléknek nevezte a felkelőket, Pőcze után pedig még négy másik lakásba. A fegyvereket végül Németh István disznóóljában rejtették el, aki a géppisztolyt eltörte, majd mindkét fegyvert a pincéjéhez közeli kútba dobta. Miután Királyék másnap, november 18-án értesültek arról, hogy felismerték és keresik őket, Ausztriába menekültek, de januárban az amnesztia hírére visszatértek. A március közepi nagy begyűjtési hullám idején vették őket őrizetbe.
Annak ellenére, hogy cselekményüknek csak két sérültje volt – Pőcze feleségének hasát súrolta az egyik lövedék, az egyik lányának pedig a talpa sebesült meg – az ügyészség huszonöt rendbeli gyilkosság címén emelt vádat azon az alapon, hogy a megtámadott házakban összesen ennyien tartózkodtak. Az elsőfokú bíróság szerint a vádlottaknak nem volt pontos ismeretük arról, hogy a lakásokban hányan vannak, így bűnösségüket végül hat rendbeli gyilkosságban állapította meg. A bíróság úgy látta, hogy nem ráijeszteni akartak a megtámadottakra, mert akkor csak az ablakuk alatt lövöldöztek volna, hanem megvolt bennük az „emberölésre irányuló eshetőleges szándék”. Hogy eltekintettek az ügyész által indítványozott legsúlyosabb büntetéstől, azt az ítélet azzal indokolta, hogy cselekményüknek sem halálos, sem súlyosan sebesült áldozata nem lett, és hogy Nyugatról önként visszatértek.
Az ügyész fellebbezett a két életfogytiglani ítélet ellen, a másodfokú bíróság azonban nem súlyosította az ítéleteket, pedig egy új vádpontban is bűnösnek találta a vádlottakat. Népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében is elmarasztalta őket azzal az indokkal, hogy cselekményeiket „az országos méretű ellenforradalommal” összefüggésben követték el „kommunista érzelmű személyek” ellen. |