| Az ügy a tágabb értelemben vett corvinisták elleni büntetőperek közé tartozik, ugyanis a vádlottak a Corvin köziekkel együttműködő Práter utcai nemzetőrséghez tartoztak.
Kalmár 1956. október 30-án csatlakozott a Práter utcai iskolában aznap alakult egységhez. Aznap a Kresz Géza utcai rendőrőrs elől, egy rádiós kocsit kellett elhoznia, de mivel az nem működött, továbbirányították a Belügyminisztérium Pannónia utcai garázsába. Az ott kapott gépkocsit a garázs dolgozója egyik vezette el a Práter utcába. Ezt a cselekményt a perben háromszoros bűnként írták a terhére. Egyrészt ez volt az egyik „bizonyíték” arra, hogy Kalmár nem csupán részt vett egy államrend elleni mozgalomban, hanem vezető szerepet játszott benne. A bíróság értelmezése szerint utasítása arra szólt, hogy a Kresz Géza utcából hozzon el egy gépkocsit, onnan öntevékenyen ment át a Pannónia utcai garázsba. Abból a körülményből, hogy a teherautót a garázs dolgozója vezette el a Práter utcába, a bíróság azt állapította meg, hogy őt Kalmárék őrizetbe vették, ezzel elkövették a személyes szabadság megsértése bűntettét. Végül a kocsi elhozatalát rablásnak minősítették. Utóbbi azért hamis megállapítás, mert október 30-ától a nemzetőrség a rendőrséggel (és a honvédséggel) együtt, a kormány és a fegyveres testületek vezérkarának jóváhagyásával látott el rendfenntartó feladatokat, amihez igénybe vehettek kincstári felszerelést.
Október 31-én a Práter utcai egységnél honvédtisztek segítségével katonai szervezet alakult, s Kalmárt egy 15 fős szakasz vezetésével bízták meg. Első feladata a körlet berendezéséhez szükséges matracok elhozatala volt az előző nap elfoglalt Köztársaság téri pártházból, amit önálló bűncselekményként, a társadalmi tulajdon fosztogatásaként írtak a terhére. A szállítás után a jelentkezési kötelezettségnek eleget nem tevő államvédelmi tisztek előállítására kapott parancsot, továbbá annak felderítésére, hogy meddig vonultak vissza a Budapestet elhagyó szovjet csapatok. Két tisztet vettek őrizetbe. Közülük egy államvédelmi őrnagyot a Kalmárékkal lévő (Tuskólábú) Mesz János azonnal visszavitt a Práter utcába, a másikat, aki a Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnökségén dolgozott, magukkal vitték Kecskemétre, ahol az ottani katonák igazolták, így szabadult. Róla Kalmár azt vallotta a tárgyaláson, hogy „a nép hangulata miatt” vették őrizetbe, ami alapján feltételezhető, hogy nem őrizetbe, hanem védőőrizetbe vették. A Cegléd–Szolnok–Kecskemét–Kiskőrös vonalat bejárva magukkal vittek útközben kapott röplapokat. Ez a perben ugyancsak annak a bizonyítéka lett, hogy öntevékenyen vezette a csoportot, vagyis cselekménye a súlyosabb jogi minősítés alá esik, mert – mint ezt maga is elismerte – nem volt parancsa röplapok terjesztésére.
A november 4-i szovjet támadás után ahhoz a csoporthoz csatlakozott, amely Winkler Vilmos mérnök vezetésével az Üllői út 64. számú házában foglalt el tüzelőállást. A 40–50 fős fegyveres egységnek a parancsnokhelyettese, majd – Winkler november 6-án bekövetkezett halála után – a parancsnoka lett. Gyilkossággal végül nem vádolták meg Kalmárt, a bíróság ugyanis nem látta bizonyítottnak, hogy az ő harcuk eredményeképpen szovjet katona meghalt vagy megsebesült volna. November 7-ig tartottak ki, majd miután a ház több belövést kapott és kigyulladt, átmenekültek a Jázmin utcai iskolában lévő felkelőkhöz. Kalmár és többen mások ekkor már hiábavalónak látták a további harcot, és Jugoszlávia felé menekültek. Kalmárt a határ környékén vették őrizetbe, egy darabig Pécsett tartották fogva, majd Debrecenbe szállították.
Az ügyész hosszú, de nem életfogytiglan büntetést indítványozott, és nem jelentett be azonnal fellebbezést, amikor a megtorlás egyik leghírhedtebb bírája, Tutsek Gusztáv rendes büntetőeljárásban tíz év börtönre ítélte Kalmárt. A Legfőbb Ügyészség azonban szükségét látta a súlyosításnak, másodfokon népbíróság elé utalta a pert, ahol az ítéletet életfogytiglani börtönre súlyosították. Vádlott-társa, Halász András büntetését ötről nyolc évre emelték. |