| A per vádlottjait leginkább az kötötte össze, hogy (Ujhegyi Gyula kivételével) szerepet játszottak a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának megalakításában és tevékenységében. Többségük a baloldali népi mozgalomnak ahhoz a szárnyához tartozott, amely 1945 után együttműködött a kommunistákkal, és akiket 1948 után félreállítottak, de nem ítéltek börtönbüntetésre. (Egyedül Herpai Sándor volt közülük három évig internálótáborban.) Első miniszterelnöksége idején támogatták Nagy Imrét, akivel többé-kevésbé félreállítása után is tartották a kapcsolatot.
Kardos László a Györffy Kollégium igazgatója, majd a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének (Nékosz) a vezetője volt 1948-ig, amikor leváltották, és pártbüntetésben részesítették. 1956 nyarán mögötte kezdett újjászerveződni a népi kollégista mozgalom, tekintélyét a kommunista párt ifjúsági szervezete, a DISZ is igyekezett felhasználni befolyása maradékának megőrzésére. A per rajta keresztül igyekezett bizonyítani, hogy a forradalom nem spontán tört ki, hanem az úgynevezett Nagy Imre-csoport népidemokrácia-ellenes szervezkedése készítette elő. Ezt bizonyító tény volt, hogy október 22-én este Kardos lakásán volt Nékoszos vezetők Losonczy Géza (az ún. Nagy Imre-csoport egyik vezetője) társaságában arról vitatkoztak, hogy kiket kooptáljanak a DISZ legfelső vezetésébe. Valójában azonban nem Kardosék, különösen nem a Nagy Imre mögött felsorakozó pártellenzékiek akarták átvenni a párt ifjúsági szervezetének vezetését: a javaslat a párttól származott, és célja a DISZ megmentése volt.
A bíróság Kardos terhére rótta, hogy október 26-án a diákok képviseletében részt vett azon a megbeszélésen, amelyet Nagy Imre (és más pártvezetők) az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság, és az írószövetség képviselőivel folytatott, és ami hozzájárult ahhoz, hogy Nagy átértékelte az eseményeket, és élére állt az „ellenforradalomnak”. Az eljárásban ezúttal is egy valós tényt torzítottak el. A diákok és az írók ugyan Nagy Imrénél radikálisabb álláspontot képviseltek, de fő követelésük nem a történtek átértékelése, hanem a vérontás megszüntetése volt. Ahhoz ajánlottak segítséget azzal a feltétellel, hogy a kormány vonja vissza a harcból a szovjet csapatokat és az államvédelmi egységeket.
Ugyanez volt a célja Herpai Sándornak és Józsa Péternek, akik október 26-án részletes tervezetet dolgoztak ki annak érdekében, hogy a szovjeteket és az államvédelmiseket ki lehessen vonni, és a helyüket átvevő új karhatalom (amelyik végül nemzetőrség néven alakult meg október 31-én a Kilián laktanyában tartott gyűlésen) fenn tudja tartani a rendet, és meg tudja fékezni az ellenforradalmat, amitől nemcsak Herpai és Józsa, de Kéthly Anna és Németh László is félt 1956-ban. Herpaiék javaslatukat október 27-én az úgynevezett angyalföldi munkásküldöttséggel folytatott tárgyalás során ismertették Nagy Imrével, és az ő és Münnich Ferenc belügyminiszter jóváhagyásával már másnap megkezdődött a kormány új fegyveres erejének szervezése a Budapesti Rendőrkapitányság Deák téri központjában.
A vádlottak többsége november 4. után igyekezett kompromisszumot találni a kormány és a felkelés tábora között, de miután a forradalom két legfontosabb csapata, a munkások és a diákok semmi hajlandóságot nem mutattak alapvető követeléseik feladására, Kádár álláspontja pedig egyre keményebbé vált, elfogyott körülöttük a levegő. Kardos László vád tárgyává tett cselekményeinek záróakkordja Nagy Imre kéziratainak nyugatra juttatása volt 1957 tavaszán, amiért a Bibó István és társai perben Göncz Árpádot ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre. Ezzel összefüggésben került a vádlottak közé Ujhegyi Gyula, akinek semmi más szerepe nem volt a forradalomban. |