A perben Miskolc és az ország egyik legnagyobb nehézipari üzeme, a diósgyőri Lenin Kohászati Művek munkástanácsának vezetőit állították bíróság elé. A tizennégy vádlott közül halálos ítélettel sújtott Viskolcz István azonban nem volt tagja a munkástanácsnak.
Miután Miskolcon november 5-én a szovjet városparancsnokság őrizetbe vette, és Ungvárra deportálta a megyei munkástanács vezetőit, a Lenin Kohászati Művek munkástanácsa lett a forradalmi követelések legfőbb képviselője. A munkástanács nemcsak Miskolcot, hanem a tágabb régiót is képviselte, ülésein rendszeresen részt vettek Heves és Szabolcs-Szatmár megyei küldöttek, a munkástanács első elnökének, Keller Jánosnak a személyében pedig állandó megbízott képviselte őket a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsban. Legfőbb követelésük elhurcolt választott vezetőik visszahozatala, a tömegtájékoztatás, a rendőrség és a karhatalom ellenőrzése, valamint a forradalom napjaiban megteremtett munkás-önigazgatás, a gyár valós társadalmi tulajdonba vételének megőrzése volt. Ezzel összefüggésben megtiltották a régi-új kommunista párt, az MSZMP üzemen belüli szervezését és működését. A munkástanács ereje párbeszédre kényszerítette a hatalom helyi restaurátorait, akikre egy, a munkások nagygyűlése előtt tartott tárgyalás során rátámadtak a dolgozók. Rimán János és társai alig tudták kimenekíteni őket a tömegből, megmentésükben Viskolcz Istváné volt a főszerep.
Viskolcz részben múltja miatt kapott társainál sokkal súlyosabb ítéletet. 1951-ben mint fehér partizánt (ezen a címen számos szervezkedési pert koholtak elsősorban Kelet-Magyarországon) tizenkét év börtönbüntetésre ítélték, 1956. október 31-én a forradalom szabadította ki a csolnoki büntetés-végrehajtási munkahelyről. Amikor november 4-én reggel a szovjet támadás és a miskolci egyetemnél történt lövöldözés hírére megbénult minden fegyveres szervezet, ő volt az, aki önként jelentkezőkből őrséget szervezett a diósgyőri nagyüzemek és benzinkutak védelmére. Ezt az eljárásban a szovjetek elleni harcra készülésnek tekintették, annak ellenére, hogy Viskolcz parancsba adta a fegyveres szolgálatra jelentkezőknek, hogy ha szovjet katonákkal találkoznak, bújjanak el, ne bocsátkozzanak velük harcba. A forradalom leverése után önként jelentkezett büntetése letöltésének folytatására, 1957. augusztus 31-én kedvezménnyel szabadult. Két hét múlva vették őrizetbe ötvenhatos cselekményei miatt. Az első fokon eljáró bíróság az államrend elleni cselekménynek minősítette november 4-i szerepvállalását, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Tevékenységét másodfokon szervezkedés vezetésére súlyosították, ami alapján halálra ítélték. A bíróság tagjaiból alakult kegyelmi tanács Viskolcz kérvényét az Elnöki Tanács elé terjesztette, amely ítéletét életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta. |