Mivel Székely Sándor október 26-án Csornán kívül dolgozott, csak késő délután, az önkényuralmi jelképek lerombolása után kapcsolódott be a tüntetésbe. A járási párttitkár a határőrség (Csornán az volt a legfontosabb fegyveres testület) parancsnokával együtt fogadta a lakosság küldöttségét, amelynek Székely is tagja lett. A csornaiaknak a soproni egyetemisták pontjaival kiegészített követeléseit a határőrségen keresztül küldték meg a kormánynak, mivel a pártbizottságnak már nem volt összeköttetése Budapesttel. Este Győrből kapott felhívásra megalakították a község ideiglenes nemzeti tanácsát, amit a másnapra összehívott nagygyűlés hagyott jóvá. Elnökké Székely Sándort választották, ő felügyelte a nemzetőrséget is, amely mindvégig együttműködött a határőrséggel. Csorna járási székhely volt, de a járásnak nem alakult nemzeti tanácsa. Ehelyett egy öt fős testület ellenőrizte a járási tanácsot, amelynek élére az 1945 előtt hivatalban volt főjegyzőt, Czinder Györgyöt állították.
Annak ellenére, hogy Csornán a forradalom idején nem történt személyi sérülést okozó erőszakos cselekmény, az ott történtekről már november 4-e előtt nagyon sötét képet festettek, ami csak felerősödött a második szovjet katonai támadást követően. A nemzeti tanáccsal együttműködő határőrség október 28-án azt jelentette a kerületi parancsnokságnak, hogy „Csornán a kapitalista restauráció megtörtént”, noha fel sem merült a téesz feloszlatása vagy a kisajátított lakóházak visszaadása. A kádárista irodalom Czinder Györgyöt következetesen fasisztának mondta, így Székely egyik bűne az lett, hogy fasisztákkal működött együtt a munkáshatalom megdöntése érdekében. Székely utasítására nemcsak az államvédelmi tiszteket vették őrizetbe, hanem a községi párttitkárt is. Miután elterjedt a hír, hogy október 26-án a tüntetők közé akart lövetni, rá különösen haragudtak. November 3-án a kultúrházban nyilvánosság előtt kellett számot adnia cselekményeiről, ezt a per során következetesen vésztörvényszéknek nevezték. A közönség valóban hevesen reagált, amikor két államvédelmi tiszt is bizonyította, hogy a párttitkár tűzparancsot adott, de tettlegességre nem került sor.
Súlyos bűncselekménynek tekintette a bíróság, hogy október végén Székely vádlott-társával Ausztriába ment, hogy onnan fegyvert hozzanak. Tájékozatlanságukat, egyben az akció jelentéktelenségét jól mutatja, hogy a mezőn dolgozó asszonyok világosították fel őket, hogy Ausztria semlegessége miatt nem támogathatja fegyverrel a magyar forradalmat. Hogy ne dolgavégezetlenül térjenek vissza, segélykérő levelet írtak az Egyesült Államok elnökének, és megkértek két csendőrt, hogy azt továbbítsák Washingtonba. Hasonló súllyal esett latba az ítélet meghozatalakor, hogy november 4-én követelte, hogy a határőrség szervezze meg a település védelmét, és vállalta, hogy ahhoz lövegeket szerez a süttöri tüzér ezredtől. A határőrőrs parancsnoka felmérve az ellenállás kilátástalanságát, elhárította Székely javaslatát, Csornán kísérlet sem történt fegyveres ellenállásra.
Győr-Sopron megyében a forradalmi erőknek sikerült elérniük, hogy november közepén küldötteiket a tanácsok végrehajtó bizottságaiba kooptálják. Székely azonban ragaszkodott saját elnökségéhez, amivel összeütközésbe került az akkor még a forradalmi követeléseket támogató megyei tanáccsal, ez azonban – a nagyon töredékesen fennmaradt iratok tanúsága szerint – nem kapott súlyt az ellene folytatott eljárásban.
Székely Sándorra az ügyész halálbüntetést kért, de nem fellebbezett az életfogytiglani ítélet ellen. Miután Székely és védője visszavonta a fellebbezést – okkal tartva attól, hogy a másodfokon eljáró népbíróság súlyosbítja a büntetést – az első fokon hozott ítélet jogerőre emelkedett.
A szervezkedés vagy mozgalom vezetése címén elítélteket a törvény erejénél fogva vagyonelkobzással is sújtották. Székely egy fél ház tulajdonosa volt Csornán, amelynek lakossága annyira szolidáris volt vele, hogy két árverésre sem jelentkezett senki vevőként. Tulajdonrészét elkobozták a magyar állam javára. |