Az esztergályos végzettséggel és gimnáziumi érettségivel rendelkező Tittmann József 1949-ben jelentkezett katonának. Egy tanfolyam elvégzése után politikai tisztként teljesített szolgálatot különböző alakulatoknál, majd 1955-ben a Petőfi Politikai Tiszti Akadémia hallgatója lett. A katonaiskolák közül a Petőfi Akadémia kapcsolódott be elsőként a forradalomhoz vezető erjedésbe, hallgatói jelen voltak az október 22-i műegyetemi nagygyűlésen, másnap pedig több egyetemen a tüntetésről folytatott vitán. Egyetértésüket és szolidaritásukat kifejező táviratot küldtek a diákoknak, majd úgy határoztak, hogy zárt rendben, egyenruhában részt vesznek a tüntetésen és a Bem téri nagygyűlésen.
Tittmann József perében ezt a bíróság úgy tekintette, hogy már október 23-án csatlakozott az ellenforradalomhoz. Amikor a fegyverszünet idején a honvédség bekapcsolódott a nemzetőrség szervezésébe, Tittmannt az ELTE bölcsészettudományi karára vezényelték az ottani egység megalakítására. A bölcsész nemzetőrök sem házkutatásban, sem előállításban nem vettek részt. Egyetlen fegyveres akciójuk volt, amikor október 30-án fegyverrel védték meg az épületet egy ismeretlenekből álló, lövöldöző társasággal szemben. November 4-én reggel főparancsnokuk, Görgényi Dániel vezérőrnagy utasítására letették a fegyvert. Tittmann nem volt hajlandó aláírni a szovjet katonai beavatkozást szükségesnek állító tiszti nyilatkozatot, inkább leszerelt, és Dudaron helyezkedett el bányászként.
Miután feleségétől értesült, hogy rendőrök keresik, 1957. január végén Jugoszláviába, onnan Nyugat-Németországba menekült. Mindkét helyen többször és hosszasan kihallgatták, elsősorban a forradalmi eseményekről, másrészt azokról az alakulatokról, ahol katonaként szolgált. Ezt a bíróság később hűtlenségnek minősítette. Mivel felesége nem kapott útlevelet, és így gyerekükkel nem tudott férje után menni, Tittmann Magyarország berlini nagykövetségén kért és kapott hazatérési engedélyt. Itthon hét hónapig dolgozott esztergályosként, mielőtt őrizetbe vették, és megindították ellene az eljárást.
Az elsőfokú bíróság a bölcsész nemzetőrség vezetését szervezkedésben tevékeny részvételnek, a Jugoszláviába menekülést tiltott határátlépésnek, a kinti kihallgatásain mondottakat pedig hűtlenségnek minősítette, és mindezekért halmazati büntetésként halálra ítélte. A másodfokú bíróság egyedül ez utóbbi vádpontban állapította meg bűnösségét, ezért ítéletét nyolc év börtönbüntetésre enyhítette. |