A jánoshalmai dr. Szobonya Zoltánt 1957. február 8-án vették őrizetbe. Június 1-ig közbiztonsági őrizetben tartották (internálták), akkor előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozást még aznap megindította a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésével és vezetésével gyanúsították, majd vádolták. A vádirat augusztus 28-án készült el.
Jánoshalmán a forradalom idején nem zajlottak erőszakos események, és a rendszert különösebb politikai kihívás sem érte. Erőszakos (harci) cselekmények híján az a szándék képezte a vádak alapját, hogy november 4-én a községben állomásozó tüzérekkel együtt készültek a szovjetek elleni harcra. Nem a megszálló katonák megtámadására, hanem szükség esetén a védelemre és a sebesültek ellátására. A vád politikai alapja pedig az az október 31-én elfogadott követelés volt, amelynek addigra számos pontja teljesült, és amelyben kiálltak az „ellenforradalom”, igaz, a proletárdiktatúrának nevezett Rákosi-rezsim ellen is: „A régi rendet régi formájában nem akarjuk, nem akarunk kizsákmányoló kapitalizmust, földesurak, gyárigazgatók, bankárok uralmát, de nem akarunk többé proletárdiktatúrát sem. Nemzeti, keresztény és szociális társadalmi és politikai közegben kívánunk élni.” A vádiratba – az ötvenhatos megtorlás idején nem egyedüliként – abszurd vádak is bekerültek: az egyik szerint az október 26-án, a tüntetés kezdete előtt preventív céllal őrizetbe vett Szobonya maga szervezte meg a saját kiszabadítását követelő tüntetést.
Szobonya és négy társa pere ugyan része a vidéki forradalmi vezetők elleni megtorlásnak, mégsem illeszkedik annak eljárásaihoz. Nagyvárosok forradalmi vezetői közül is csak olyanokat ítéltek halálra, akiket felelőssé lehetett tenni a szovjet csapatok elleni harcért, vagy más olyan cselekményért, amelyben a munkáshatalomnak nevezett diktatúra emberei életüket vesztették. Jánoshalma nem volt nagyváros, és a községben nemhogy haláleset, de sebesülés sem történt. Szobonyának nem a cselekménye volt „ellenforradalmi”, hanem az előélete, a személyisége. Horthysta tiszti múltja, főjegyzői szerepe, az egyházi iskolák államosítása elleni tiltakozása, valamint a kulákoknak bélyegzett gazdák melletti kiállása miatt a „reakció”, azon belül is az „egyházi reakció” képviselőjének tekintették.
A Kecskeméti Megyei Bíróság Lengyel Zoltán vezette tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával 1957. november 27-én halálra ítélte. Társaira három évtől életfogytig tartó büntetéseket szabtak ki. Az ítélet kiemelte, hogy noha Jánoshalmán nem történt összecsapás, a helyiek készek lettek volna, és készültek is harcolni a szovjetek ellen. A Legfelsőbb Bíróság – Mecsér József által vezetett – Népbírósági Tanácsa 1958. szeptember 17-én jogerőre emelte az ítéletet. Szobonya Zoltánt 1958. szeptember 29-én, a Kecskeméti Megyei Börtönben végezték ki. |