Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 811 / 1734
Kovács János
Életrajz
1929. 07. 26. Pesterzsébet
Foglalkozása a peres iratok szerint: segédmunkás
Kálmán Béla és társai pere
A per
Kálmán Béla hadnagy és társai pesterzsébeti nemzetőrök voltak. A nagy pert és a súlyos ítéleteket az indokolta, hogy Csepel mellett Pesterzsébet volt az a munkáskerület, ahol a Budapestre támadó szovjet csapatok csak viszonylag hosszú és súlyos harcok árán tudták leküzdeni az ellenállást. Pesterzsébeten már októberben komoly összecsapásokra került sor, aminek következtében még a nemzetőrség központi szervezése előtt alakultak az elbizonytalanodó rendőrség munkáját segítő fegyveres rendfenntartó csoportok. A tanácsházán a forradalmi tanács védelmét ellátó fegyveresekhez csatlakozott a rádió felhívására Kálmán hadnagy, aki a forradalom kitörésekor szabadságon volt, és október 23-a után nem tudott (valószínűleg nem is akart) bevonulni alakulatához, a kormányőrséghez. Mint hivatásos tiszt átvette az irányítást, és szigorú katonai rendbe szervezte a nemzetőröket, akik között többen korábban hivatásos rendőrök vagy katonák voltak. Október 31-én részt vett a nemzetőrség vezetőségét a Kilián laktanyában megválasztó nagygyűlésen, másnap embereit Kopácsi Sándor budapesti rendőrfőkapitánytól kapott igazolványokkal látta el. Már ekkor jelentős mennyiségű kézifegyverrel rendelkeztek, a november 4-i szovjet támadáskor pedig két légvédelmi gépágyút és egy sorozatvetőt (katyusát) is sikerült szerezniük. A vádlottak ellen két kiemelten súlyos vádpont volt. Az egyik szerint kirabolták az ötvenes évek hírhedt egészségügyi miniszterének, Ratkó Annának a villáját, amikor ávósok után kutattak az épületben. Másfelől a vádlottak többségét gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet vádjában is bűnösnek találta a bíróság azon az alapon, hogy november 5-étől 10-ig fegyveresen szembeszálltak a szovjet támadókkal. Azoknak különösen 5-én okoztak súlyos veszteségeket, amikor kilőttek egy tehergépkocsit, majd tűzharcot folytattak az azon szállított katonákkal. A következő napokban nehézfegyvereikkel lőtték a Népligetet, ahol a novemberi harcok idején a szovjet csapatok egyik központja volt. Az első fokon eljáró hadbíróság Kálmán hadnagyon kívül három vádlottat, Antal Györgyöt és a Kovács testvéreket, Kálmánt és Tibort halálos ítélettel sújtotta. A másodfokú tárgyalás kezdetén az elítéltek fele visszavonta fellebbezését, pedig a Szimler János vezette különtanács végül egyetlen ítéletet sem súlyosított. Ellenkezőleg, mindegyik első fokon hozott halálos ítéletet megváltoztatta. Tette ezt annak ellenére, hogy helybenhagyta az első fokon megállapított tényállást és a cselekmények minősítését. A büntetések enyhítését kizárólag arra alapozta, hogy a cselekmény elkövetése óta több mint három év telt el, és az eljárásra nem a vádlottak hibájából került ilyen későn sor.
1958.
10. 01.
— 1959.
07. 14.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Kovács János
Nyomozati
cselekmények
Mihály Béla r. alhadnagy
BRFK Politikai Nyomozó Osztály Vizsgálati Alosztály
Társak
1959.
07. 30.
— 1959.
08. 14.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Kovács János
Intézkedések
dr. Rácz Sándor főhadnagy
dr. Radnai Zoltán őrnagy
Budapesti Katonai Ügyészség
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1959.
09. 14.
— 1959.
09. 24.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1959. 09. 14. — 1959. 09. 24.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
B.III.071/1959
Budapesti Katonai Bíróság
zárt
Budapest
1959.09.14. , 09.15. , 09.16. , 09.17. , 09.18. , 09.21. , 09.23. , 09.24.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
IV.
Kovács János
dr. Csohány László hb. százados
tanácsvezető bíró
dr. Rácz Sándor főhadnagy
Társak
Bárány Pál főhadnagy
katonai ülnök
Gáll Mihály százados
katonai ülnök
Ítélet
Száma: B.III.071/1959
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1959. 09. 24.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
Társak
Másodfokú eljárás
1960. 01. 08.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Katf.Kt.00102/1959
Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma különtanácsa
zárt
Budapest
1960.01.08.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
Társak
dr. Szimler János hb. alezredes
tanácsvezető bíró
dr. Erdélyi Jenő őrnagy
Kalmár Tamás alezredes
katonai ülnök
Szebeni György alezredes
katonai ülnök
Badánti Antal r. alezredes
katonai ülnök
Zentai József r. őrnagy
katonai ülnök
Ítélet
Száma: Katf.Kt.00102/1959
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1960. 01. 08.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
Társak