1906. 01. 19. Pusztazámor — 1958. 12. 23. Budapest
Foglalkozása a peres iratok szerint: kocsikísérő
Munkáscsaládban született, apja uradalmi kőműves volt. Hat elemi után napszámosként kezdett dolgozni. 1925-ben nősült meg, 13 gyereke született, akik közül heten élték meg a felnőttkort. 1937-ben került Csepelre, a vasműhöz, ahol 1945-ig gépmunkásként, majd lakatosként dolgozott. Ezt követően volt élelembeszerző, és dolgozott a fegyvergyárban is. 1954-ben a nagyvásártelepen lett kocsikísérő. 1952-ben hatósági közeg elleni erőszak vádjával 5 hónapra ítélték, két évvel később súlyos testi sértésért 600 forint bírságot kapott. Az ítélet szerint ezeken túl több esetben büntették kisebb szabálysértések miatt
A család öt tagja kapcsolódott be a forradalomba. Idősebb Szente Károly október 23-án részt vett Csepel központjában, a Szent Imre téren tartott tüntetésen, István fia másnap a hadkiegészítő parancsnokság megtámadásában. Az ostrom során a védők lelőtték Szente Károly vejét, aki a támadásban nem vett részt, csak a tömegből figyelte az eseményeket. Istvánt 25-én őrizetbe vették, apja az ő és a vele együtt elfogottak szabadon bocsátását követelve csatlakozott a rendőrség előtt tüntetőkhöz. Veje haláláért Kalamár József tanácselnököt tartotta felelősnek, többször „uszított” ellene és részt vett a bujkáló tanácselnök keresésében. Ez képezte később a gyilkosságra való felbujtás vádjának alapját. Az iratok szerint idősebb Szente Károly vezető szerepet vitt 25-én a pártbizottság, másnap pedig a rendőrség elfoglalásában, utóbbi alkalommal állítólag több rendőrt is halálosan megfenyegetett, társai nyugtatták le. Egy menekülő ismeretlenre rálőtt, emiatt vádolták később gyilkossági kísérlettel. Ezt követően több társával együtt a Csepel Művekbe ment fegyverért, ahol elfogták az üzemet védő katonák. Három napig a gyár légópincéjében tartották őrizetben. Október 30-án a csepeli nemzeti bizottság tagjává választották.
A Buri István vezette nemzetőrök november elején fiával együtt letartóztatták, és az Országos Rendőr-főkapitányságra vitték őket. Az őrizetbe vételt az ítélet szerint a két Szente túlzottan agresszív és garázda magatartása indokolta, más források szerint viszont Buri és Szente Károly személyes ellentéte. November 4-én szabadultak, de a harcok miatt nem tudtak visszamenni Csepelre. Szente Károly megsebesült a harcokban, 1957. január 11-ig kórházban kezelték, másnap pedig őrizetbe vette a rendőrség.
A kép forrása: Budapest Főváros Levéltára