| Budapest XXII. kerületében (Budafok) 1956. október 29-én alakult meg a forradalmi bizottság. Elnöknek Takács Pál belgyógyászt kérték fel, aki orvosi teendőire hivatkozva elutasította azt. Az eljáró szervek azonban bizonyítottnak tekintették, hogy a háttérből mindvégig ő irányította az eseményeket, amelyet legfőképpen amiatt láttak bizonyítottnak, hogy minden nap felkereste a budafoki forradalom vezető egyénisége, a később Nyugatra menekült Schmidt Vilmos. Az igazi ok az volt, hogy Takács, aki 1945 előtt az Ébredő Magyarok Egyesületének tagja volt, s nemzetvédelmi keresztet is kapott, megfelelő személynek bizonyult annak a kádári tételnek a bizonyítására, hogy az ellenforradalmat fasiszták vezették. A másodfokú bíróság múltjára hivatkozással súlyosította büntetését.
A pert három különböző ügyből gyúrták össze. Takács és még néhány vádlott a budafoki forradalmi bizottság vezetőjeként került a vádlottak padjára, miközben a forradalmi bizottság tényleges vezetőit más eljárásban vonták felelősségre. A vádlottak másik csoportját a budafoki fegyveresek adták, akiknek legsúlyosabb bűne az volt, hogy november 5-én háromszor is megtámadták a Budapestről a törökbálinti katonai raktárba lőszerért menő szovjet tehergépkocsikat. Az elsőfokú eljárás szerint a támadásoknak nem volt halálos áldozata, a másodfokú bíróság szerint kettő is: egy szovjet tiszt, és a velük szovjet egyenruhában utazó magyar államvédelmi tisztek közül egy alezredes. „Bár arra nem merült fel semmiféle bizonyíték, hogy doktor Takács az ellenforradalmi harci csoport irányításában szerepet vállalt volna”, azzal mégis összefüggésbe hozták azon az alapon, hogy többször látták kijönni a rendőrségről, ahol a fegyveresek bázisa volt.
Takácsot első fokon tíz év, másodfokon életfogytig terjedő börtönre ítélték. Az elsőfokú bíróság több enyhítő körülményt is a javára írt, amelyet másodfokon nem vettek figyelembe. Október 27-én a felkelők megtámadták a rendőrkapitányságot, ahonnan riasztó lövésekkel próbálták távol tartani a tömeget, az ostromot Takács hárította el. Amikor a tanácselnök-helyettest akasztással fenyegették, Takács mentette meg a tömeg dühétől. Amikor október 30-án fegyveresek elfoglalták a pártházat, a kerületi párttitkár kérésére közbenjárt, hogy hagyják el az épületet, amit a felkelők megtettek. November 5-én pedig próbálta lebeszélni a balatoni útnál harcállást foglaló fegyvereseket a szovjet csapatok megtámadásáról, de eredménytelenül. Mindezek ellenére az elsőfokú bíróság azt állapította meg róla, hogy „orvos létére az emberiesség elemi törvényeit lábbal tipró ellenforradalmi rendszer szolgálatába szegődött”.
Takácsé mellett még két súlyos ítélet született a perben. A fegyveres csoport tagjai közül Stark Józsefet tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, a jelek szerint nem annyira ötvenhatos, mint inkább perbeli magatartásáért. „Az egész tárgyaláson mindvégig konok és cinikus magatartást tanúsított”, tagadta bűnösségét, hiába hívta fel figyelmét a tanácsvezető, hogy a megbánás és a beismerő (egyben társait terhelő) vallomás enyhítő körülményként vehető figyelembe. Käszmann László tizennyolc év börtönt kapott. Rajta keresztül kapcsoltak a perhez a harmadik ügyet: Käszmann-nak és társainak 1957 őszén elkövetett köztörvényes cselekményeit (betöréseket víkendházakba). |