Foglalkozása a peres iratok szerint: laboráns

Szülei gazdasági cselédek voltak. A hat elemi osztály elvégzése után ő is gazdasági cselédként kezdett dolgozni, majd 1942-ben önként jelentkezett katonai szolgálatra. Korengedménnyel bevették, a szekszárdi gyalogezredhez került. 1944-ben kivitték a keleti frontra, ahol megszökött az alakulatától. 1945-ben a család öt hold földet kapott, egy ideig azon dolgozott, majd 1946-ban laboráns lett a Budapesti Elektromos Műveknél. 1950-ben továbbszolgálatra jelentkezett, az írnok tiszthelyettesi, majd tiszti iskola elvégzése után, 1952-ben avatták tisztté. A forradalom kitörésekor Mátyásföldön szolgált, az Országos Légvédelmi és Légierő Parancsnokság könyvtárosaként. Nős volt, házasságából három gyermeke született. A forradalom idején, 1956. október 30-án érkezett haza Csepelre a szabadságáról. November 2-án értesült arról, hogy az egységüktől elszakadt katonáknak a legközelebbi rendőrkapitányságon kell jelentkezniük. A csepeli nemzetőrség parancsnoka, Major Ernő szolgálatvezetői feladatokkal bízta meg. Nyilvántartásba vette, századokba osztotta a nemzetőröket, megszervezte a szolgálatot. Gondoskodott a nemzetőrök ellátásáról, a halottak eltemetéséről, mindkét oldal sebesültjeinek szakszerű orvosi ellátáshoz juttatásáról. November 4-én a szovjetek elleni harc egyik szervezője volt. 5-én ő dolgozta ki a Csepelre vezető utak felrobbantásának a tervét. A robbantást a november 6-ra virradó éjjel hajtották végre. November 8-án vasúti szerelvényekből emelt torlasszal tovább nehezítette a bejutást a szigetre. November 9-én a szabadkikötő környékén vett részt harcokban, majd Buri István, a nemzetőrség parancsnokhelyettese Bécsbe küldte, hogy hírt vigyen a harcokról, de Budafokon szovjet fogságba esett. A forradalom után, még novemberben tartalékállományba helyezték. 1957. május 6-i letartóztatásáig a Cementáru Ipari Vállalatnál dolgozott gépmunkásként.