Ipolytarnócon 1956. október végén békés felvonulást követően alakították meg a község forradalmi tanácsát, amely együttműködött a korábbi tanáccsal és a helyi határőrőrssel. Utóbbitól kaptak fegyvert a nemzetőrség részére, illetve az őrsparancsnok, Moroncsik János főhadnagy kérésére huszonegy önkéntes beöltözött határőrnek, hogy segítsék a határvédelmet, miután október 24-ére virradóan az állomány nagy részét Budapestre vezényelték. A határőrségnél is zökkenőmentes volt a forradalom: Moroncsik főhadnagyot választották a forradalmi katonatanács elnökévé, titkárrá pedig az egység DISZ-titkárát, Takács Sándor őrvezetőt.
November 4-én a nemzetőrség harcra készült, de a szovjet támadás elkerülte a községet, így változatlanul működtek tovább a forradalmi szervek. November 10-én a határőr őrsön megjelent Rozgonyi Sándor karhatalmi főhadnagy, és közölte, hogy 12-étől az ő karancslapujtői karhatalmistái biztosítják a vasúti forgalmat, az önkéntes határőröket le kell szerelni. A karhatalmisták megérkezését mindenki ellenségesen fogadta, amit garázdálkodásaik tovább fokoztak. Állandóan ittak, fegyveresen látogatva a kocsmákat, éjszakánként pedig azokat a házakat, ahol bort reméltek szerezni. Több vádlott és tanú felemlítette, hogy a nők ki sem mertek menni miattuk az utcára. Ellentétbe kerültek a szigorú rendben tartott határőrökkel is, amit tovább fokozott, hogy ugyanabban a laktanyában voltak elszállásolva, de az őrsparancsnok nem rendelkezhetett a karhatalmisták felett.
November 14-én délelőtt egyre többen gyűltek a tanácsháza elé, követelve a karhatalmisták távozását és a nemzetőrség visszaállítását. Az október 23-án is hivatalban volt tanácselnök egyetértett velük. Miközben Rozgonyi főhadnagy a laktanya kapujában vitatkozott az ipolytarnóciak képviselőivel, Takács Sándor őrvezető az emeleti ablakból leadott három rövid géppisztolysorozatot. Az eljárás nem törekedett a történtek pontos feltárására, a karhatalmisták beszámolói alapján rekonstruálta az eseményeket, a tárgyaláson pedig sok vádlott hivatkozott arra, hogy súlyos bántalmazás, kínzás hatására írta alá a nyomozati jegyzőkönyvet, ami nem az ő vallomását tartalmazta. Annyi biztos, hogy a laktanyában fegyverhez jutó civilek és az őket segítő határőrök elől elmenekültek a karhatalmisták, egy halottat és egy foglyul ejtett társukat hagyva hátra. Moroncsik főhadnagy még aznap szolgálatba hívta a korábban is fegyveres szolgálatot teljesítő önkéntes határőröket, Takács őrvezető pedig figyelmeztette a csehszlovák határőrséget, hogy a további értesítésig ne engedjenek át vonatot a határon. Az önkéntes határőrséget és a nemzetőrséget november 27-én számolták fel Szécsényből érkező rendőrök.
Első fokon Takács Sándort szervezkedés vezetése és gyilkossági kísérlet miatt tizenhárom év börtönre ítélték. Vermes Miklós nemzetőrparancsnok, mint „kulák származású horthysta tiszt”, életfogytiglant kapott. A másodfokú bíróság, megállapította, hogy a karhatalmista halála baleset volt, nem bizonyított, hogy Takács őrvezető lőtte le, de vele szemben súlyosbító körülményként értékelte a szénszállító vonatok leállítását, amivel az ítélet szerint tetemes kárt okozott a népgazdaságnak. Ezen túlmenően a bíróság úgy látta, hogy politikai célból indított támadást a kommunisták és a karhatalmi erők ellen, ezért ítéletét életfogytiglani börtönre súlyosította. Vermes 1963-ban amnesztiával szabadult, Takács Sándor 1970-ig töltötte büntetését. |