Brusznyai Árpád, a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnöke 1956. november 7. és 25. között, december 12-én, 1957. február 6–7-én, február 25-től április 19-ig, majd április 25-től volt előzetes letartóztatásban. Első alkalommal a szovjetek vették őrizetbe, akik Debrecenben kihallgatták, majd elengedték. A politikai rendőrség hivatalosan csak április 25-én hozott határozatot a nyomozás elrendeléséről, de az ügy vizsgálatát – az érvényes perrendtartásban lefektetett szabályok áthágásával – már jóval korábban megkezdték A Brusznyai és tizenegy társa elleni eljárás a nagyobb vidéki városok forradalmi vezetői elleni perek közé tartozik.
Brusznyai Árpád ötvenhatos cselekményeinek és ötvenhetes perének eddigi kutatásai feltárták, és szemléletesen bizonyították, miként váltak 1956-ban törvényes, és konszolidációt, a véráldozat elkerülését szolgáló cselekményei halálos ítélet kiszabását lehetővé tevő vádpontokká. A Brusznyai elleni fő vád szerint a nemzetőrség felfegyverzésével, és a szervezet számára a mozgósítás esetére gyűjtött készletek („M”-készlet) kiosztásával ő tette lehetővé, hogy a felkelők november 4-én fegyveres harcba bocsátkozzanak a szovjet csapatokkal. Ezzel szemben a kutatás feltárta, és ez a per több tanúvallomásában is szerepelt, hogy az „M”-készlet kiosztásáról Veszprémben akkor született határozat, és annak gyakorlatba való átültetése is olyan időpontban kezdődött meg, amikor Brusznyai nem tartózkodott a városban – Budapesten tárgyalt a Honvédelmi Minisztériumban. Másfelől, miközben a bíróság Brusznyai terhére írta, hogy a felkelők az általa kiosztott fegyverekkel harcoltak Veszprémben, egy másik vádlott esetében megállapította, hogy a szóban forgó fegyverek nem kerültek sem a nemzetőrök, sem a harcba bekapcsolódó civilek kezére.
A másik fő vádpont szerint Brusznyai fosztotta meg a megyei tanácsot államhatalmi jogkörétől, vagyis Veszprémben ő döntötte meg a proletárdiktatúrát. Ezzel szemben október 26-án, amikor a rend és köznyugalom fenntartása érdekében a megyei párt-, tanácsi, államvédelmi és más fegyveres szervek vezetőinek egyetértésével és részvételével sor került a nemzeti tanács megalakítására, és annak proklamálására, hogy a testület Veszprémben és a megyében átveszi az irányítást, Brusznyai még csak annak egyszerű tagja, de nem vezetője volt. A nemzeti tanács pedig nem „fosztotta” meg államhatalmi jogkörétől a tanácsot, pusztán átvette a feladatok intézését, miután a testület a működésképtelenné vált.
Mivel a vádlottak között több katonatiszt is szerepelt, az ügyet a Győri Katonai Bíróság különtanácsa tárgyalta. A tanács Brusznyai esetében enyhítő körülményeket is figyelembe véve hozta meg ítéletét, így javára értékelte, hogy megfékezte a tömegben elszabaduló indulatokat, és mindent megtett a sztrájkok mihamarabbi beszüntetéséért. Az ügyészség súlyosításért fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa 1958. január 7-én az ítéletet halálbüntetésre változtatta. A halálos ítélet kiszabásában nagy szerepe volt Pap János Veszprém Megyei MSZMP-titkárnak, aki 1957. november 2-án írt levelében a megye „kommunistái, becsületes dolgozói” nevében panaszt tett a Legfelsőbb Bíróság elnökénél: „A legsúlyosabb ítéletet várták, nem pedig a törvényes büntetési tétel minimumát.” A különtanács tagjaiból alakult kegyelmi tanács minimális többséggel elutasította Brusznyai kegyelmi kérvényét, és Kodály Zoltán is hiába lépett közbe az érdekében. 1958. január 9-én, a Gyűjtőfogház udvarán végezték ki. |