1932. 10. 27. Temerin — 1958. 02. 05. Budapest
Foglalkozása a peres iratok szerint: géplakatos
Szegényparaszti családban született, apja a gazdálkodás mellett kőművesként dolgozott. 1947-ben áttelepültek Szekszárdra, ahol a család tizenhárom hold földet kapott. Érettségi után többször próbálkozott egyetemi felvételivel, de politikai okokból nem vették fel. 1952-ben Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) lett segédmunkás. Miután jugoszláviai rokonai jelezték, hogy segítenek neki bejutni az egyetemre, átszökött a határon. Elfogták, és visszatoloncolták. Hűtlenség és kémkedés vádjával halálra ítélték; többször összeverték, két alkalommal tévedésből (?) vitték ki az akasztófa alá. Fél évet töltött a siralomházban, amikor végül kegyelmet kapott. 1956. július 12-én szabadult a csolnoki rabtáborból. Ezt követően elektrolakatosként (a börtönben tanulta ki) dolgozott Szekszárdon, a Dunántúli Áramszolgáltató Vállalatnál.
A forradalomban nem vett részt. 1956. november 3-án egy élelmiszer-szállítmánnyal érkezett Budapestre. A peres iratok szerint csatlakozott a Corvin közi fegyveresekhez, és velük vett részt a harcban, ám ezt mindvégig következetesen tagadta. November 7-én Ausztriába szökött, ahol kapcsolatba került az emigrációval, elsősorban a Várfalvi Lajos, Oltványi László és Buri István vezette bécsi Magyar Forradalmi Tanáccsal. Vállalta, hogy Magyarországról kiszökteti a családtagjaikat és ismerőseiket, ha ennek fejében támogatják a továbbtanulását. December 1. és 1957. január 6. között háromszor járt Magyarországon, és mintegy hatvan embernek segített átjutni Ausztriába. A peres iratok szerint december végén egy angol hírszerző felkérésére vállalta egy ellenállócsoport magyarországi megszervezését, és annak részére egy rádió adó-vevő behozatalát. A szervezkedésbe bevonta Zsigmond Lászlót, aki vasutasként tagja volt a MÁV munkástanácsának. Amikor 1957. január 31-én ismét megpróbált bejutni Magyarországra, a határon elfogták, és embercsempészés vádjával három havi börtönre ítélték. Nem sokkal büntetésének letelte előtt, 1957. április 28-án bevonták a Renner Péter ellen indított ügybe.