| A keszthelyi forradalom vezetői elleni perben tizenhét vádlottat állítottak bíróság elé, közülük négyet – igaz, távollétükben – halálra ítéltek. Történt mindez úgy, hogy Keszthelyen a forradalom idején semmilyen erőszakos cselekmény nem történt. A forradalom véráldozat nélkül győzött, nem került sor személyes leszámolásra, majd a várost megszálló szovjet csapatoknak sem álltak ellen.
A vádlottak nagyobb része a keszthelyi lövészhadosztály tisztje volt, parancsnokuk, Fejes Lajos alezredes lett az elsőrendű vádlott. A hadosztály több tisztjét viszonylag súlyos börtönbüntetésre ítélték, noha nem tettek mást, mint teljesítették feladatukat: védték a fennálló hatalmat. Október 28-a előtt katonai közigazgatást vezettek be, gyülekezési és kijárási tilalmat rendeltek el, Fejes őrizetbe vétette a korlátozásoknak ellenszegülőket, a tüntetők ellen pedig vadászrepülőket vetett be a taszári légi bázisról. Október 30-án felső utasításra alakították meg a forradalmi katonatanácsot, amelynek elnöke a hadosztály párttitkára lett. Felfegyverezték a keszthelyi és a környező települések nemzetőrségét, elkészítették a város védelmi tervét, de nem álltak ellen a szovjet csapatoknak. A civil vádlottak a városi forradalmi tanács, nagyobb részben a nemzetőrség vezetői voltak. Terhükre rótták államvédelmi és rendőrtisztek, valamint pártfunkcionáriusok, összesen huszonnégy személy őrizetbe vételét és az államvédelem operatív iratainak lefoglalását. Annak ellenére, hogy ily módon a forradalmi tanács birtokába került az államvédelem ügynökeinek listája, semmilyen atrocitás nem érte a besúgókat.
A halálos ítéleteket nem is ténylegesen elkövetett cselekmények miatt szabta ki a hadbíróság, hanem tervezettnek vélelmezett bűnök, illetve a vádlottak múltja miatt. Ahogy számos más perben, itt is minden valós alap nélkül azzal vádolták a funkcionáriusok őrizetbe vételében részt vevőket, hogy foglyaikat meg akarták „semmisíteni”, és „a börtön mögött, mint a kutyákat” akarták őket eltemetni. A négy halálra ítélt közül Nánási József és Tóth István „osztályidegen” családból származott, és mindketten hivatásos katonatisztként vettek részt a háborúban. Kovács Istvánt és Leiner Lajost 1945-ben egy szovjet bíróság kémkedés vádjával elítélte, azon a címen, hogy diverzáns kiképzést kaptak a Gestapótól. Ezek alapján mindegyiküket a népi demokrácia megátalkodott ellenségének tekintették. Ítéletük súlyosságához hozzájárulhatott, hogy távollétükben folytatták le ellenük az eljárást, így nem tudtak védekezni a vádakkal szemben. |