Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 153 / 1734
Bíró István
Életrajz
1936. 12. 08. Szatmárnémeti
Foglalkozása a peres iratok szerint: szerszámkészítő
Ábrahám József és társai pere
A per
Ábrahám Józsefet és Nagy Andrást a peres iratok szerint 1957. október 25-én helyezték előzetes letartóztatásba. Kémkedéssel és tiltott határátlépéssel vádolták, majd szervezkedés miatt is elítélték őket. A büntetőeljárás minden eleme azt mutatja, hogy azt a kémszervezetet, amelynek tagjait a politikai rendőrség leleplezte, majd a katonai bíróság elítélte, az „ávó” találta ki, és hozta létre. Az egész ügy legfőbb célja annak bizonyítása lehetett, hogy az „ellenforradalom”, továbbra is együttműködve a nyugati kémszervezetekkel, még mindig aktív. Annak ellenére, hogy Ábrahám és kémtársai nevéhez alig fűződött más tevékenység néhány katonai célokra használt repülőtér távolról való lefényképezésénél, cselekménye jogi minősítése már az eljárás kezdetén a legsúlyosabb büntetést valószínűsítette. A fő vád a hűtlenség volt, amely önmagában, nem rendkívüli eljárásban is lehetővé tette halálbüntetés kiszabását. De Ábrahámot kezdettől meggyanúsították a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétellel és társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopással, amelyek rendkívüli eljárásban ugyancsak halállal voltak büntethetők, önmagukban is. Az első vád ténybeli alapját az adta, hogy Ábrahám november 1-jén részt vett egy akkor legálisan szerveződő párt egyetlen gyűlésén, a másodikét pedig az, hogy kémtársait a munkahelyéről elvitt motoralkatrészekkel fizette ki. Végül kétrendbeli tiltott határátlépéssel is meggyanúsították, mivel 1956. novemberben engedély nélkül elhagyta az országot, majd még ugyanebben a hónapban visszatért, pedig novemberben ez a cselekmény amnesztia alá esett. Ezt a tárgyaláson a vádat képviselő ügyész is elismerte, a bíróság azonban beemelte az ítéletbe. Első fokon Ábrahámot közhivatalnoki állás felhasználásával elkövetett hűtlenség, népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való tevékeny részvétel, kétrendbeli tiltott határátlépés és társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett lopás vádjával halálra ítélték. Nagy András ekkor tizenhét év börtönt kapott közhivatalnoki állás felhasználásával elkövetett hűtlenség és társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett lopás miatt. A másodfokú bíróság Ábrahám ítéletét helybenhagyta, Nagyot pedig – ugyanazon vádak alapján – halálra ítélte. Társaik hét és tíz év közötti börtönbüntetéseket kaptak.
1957.
10. 25.
— 1958.
01. 30.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Bíró István
Nyomozati
cselekmények
Lakatos Károly rny. alhadnagy
BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztály Vizsgálati Osztály
Társak
1958.
02. 11.
— 1958.
02. 17.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Bíró István
Intézkedések
dr. Tóth Antal őrnagy
dr. Kapfinger Tibor százados
Budapesti Katonai Ügyészség
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1958.
03. 27.
— 1958.
06. 09.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1958. 03. 27.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
B.II.010/1958
Budapesti Katonai Bíróság különtanácsa
zárt
Budapest
1958.03.27.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
II.
Bíró István
dr. Gáspár Gyula hb. őrnagy
tanácsvezető bíró
dr. Póczik József őrnagy
Társak
Végh József r. alezredes
katonai ülnök
Takács Imre r. alezredes
katonai ülnök
Ítélet
Száma: B.II.010/1958
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 03. 27.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
II.
Bíró István
13 év börtön
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
nem
Társak
Másodfokú eljárás
1958. 06. 09.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Katf.Kt.II.0027/1958
Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma különtanácsa
zárt
Budapest
1958.06.09.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
II.
Bíró István
dr. Szimler János hb. alezredes
tanácsvezető bíró
dr. Valachi László alezredes
Társak
Berecz Béla r. őrnagy
katonai ülnök
Borgos Gyula r. ezredes
katonai ülnök
Csaba Gyula alezredes
katonai ülnök
Zentai József r. őrnagy
katonai ülnök
Ítélet
Száma: Katf.Kt.II.0027/1958
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 06. 09.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
II.
Bíró István
13 év börtön
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
igen
Társak