| Az ötvenhatos nemzetőrségek feladata településük békéjének, értékeinek megőrzése volt, amihez hozzátartozott a rákosista funkcionáriusok személyes biztonságának szavatolása is, akikkel szemben a lakosságban számos sérelem halmozódott fel. Az indulatok többnyire szidalmazásban, megszégyenítésben nyilvánultak meg, néhány esetben azonban tettlegességbe torkoltak.
Ez történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kácson 1956. október 28-án, amikor az elsőfokú ítélet indoklása szerint „összefogtak a kulákok, népnyúzók, hogy leszámoljanak a helyi államhatalmi-igazgatási szerv vezetőjével”. Az osztályidegen származás hangsúlyozása azért is kapott hangsúlyt a perben, mert az elsőrendű vádlott, Haviár László nemcsak kuláknak minősített családból származott, hanem tiszthelyettesként német és magyar kitüntetéseket kapott a második világháború alatt.
A Kácson történteknek voltak más előzményei is. A néhány kilométerre lévő Cserépfalun október 27-én egy kisebb csoport vasvillával és kőzáporral támadott a téesz és a tanács vezetőire. Cserépváraljára aznap Tardról és Mezőkeresztesről felkelők érkeztek, hogy előmozdítsák a munkástanács megalakítását, és begyűjtsék a fegyvert a kommunista funkcionáriusoktól. A tanácselnöknél éppen látogatóban volt a veje, aki mindenféle tájékozódás nélkül azonnal a fegyvert használt: egy felkelő meghalt, a másik kilőtt szemmel menekült. A tragédia híre gyorsan elterjedt, nagy indulatokat váltva ki a környező településeken.
Október 28-án szüret volt Kácson, az azt követő esti borozgatáson Haviár László és a másodrendű vádlott, Ostorházi László több társukkal elhatározták, hogy számon kérik Tóth Mihály községi tanácselnökön az önkényeskedéseit. A faluban többen nehezteltek Tóthra, aki napközben nem is mert otthon maradni, inkább bujkált.
Az elfogadott tényállás szerint Haviár, Ostorházi és mások aznap éjjel egy baltával és egy kiskalapáccsal felfegyverkezve indultak a tanácselnök házához. Olyan erővel dörömböltek az ajtaján, hogy az beszakadt. A támadók megragadták a tanácselnököt, és – az ítélet szerint – Ostorházi a nála lévő fejszével fejbe (vagy nyakon) sújtotta. Ilyen sérülésnek az orvosi leletben azonban nem volt nyoma. A tanácselnök a szomszéd porta felé futott, mire Ostorházi utána dobta a baltát. A sértett bokája szilánkosra tört, miután az ítélet szerint eltalálta az eszköz. Ennek megállapítását a védelem arra hivatkozva vitatta, hogy a bokán nem volt külső sérülés, vagyis Tóth nem a baltától, hanem egy rossz lépéstől szenvedte el a sérülést. Férje jajkiáltására Tóthné baltával támadt Haviárékra, de kicsavarták a kezéből. A dulakodás során az asszony könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A sebesült tanácselnököt a tűzoltószertárba vitték, hogy bezárják. Közben szidalmazták, rugdosták és pofozták, sőt az ítélet szerint Haviár hátba szúrta, de a sebet az orvosi lelet nem minősítette súlyosnak. Miután látták, hogy Tóth arca véres, hazaengedték, ahonnan feleségével együtt még aznap éjjel beszállították a miskolci kórházba.
A vádlottakat jogerősen államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel és gyilkosság címén ítélték el. A másodfokú bíróság az első pontot azzal indokolta, hogy a cselekményt az „ellenforradalommal” összefüggésben követték el, az áldozat ugyanis az államhatalom helyi képviselője volt. A tényállás szerint a vádlottak a présházból azzal az elhatározott szándékkal indultak Tóth Mihályhoz, hogy megölik. Akár ott éjjel ők maguk, akár úgy, hogy a másnapra összehívott nagygyűlés elé állítják, hiszen tudták, hogy „ez időben valakit a nép elé állítani felelősségre vonás végett, egyet jelentett a gyilkossággal”. A balta, amivel állítólag gyilkolni indultak, nem került elő, a vádlottak védekezése szerint az nem náluk, hanem csak Tóth Mihály feleségénél volt. A gyilkos szándék bizonyítékaként az elsőfokú bíróság arra is hivatkozott, hogy a „sértettet csak a gondos, azonnali orvosi kezelés és beavatkozás mentette meg az életnek”. Tóth legsúlyosabb sebesülése egyébként a bokatörése volt, amelyet semmiképpen sem lehet halálosnak tekinteni.
Az ügyész az elsőfokú ítélet ellen súlyosításért fellebbezett, de azt a legfelsőbb bírósági tanács elutasította. |