| László Béla a vádlott-társai többségével a forradalom idején a VIII. kerületben volt nemzetőr. Az ítélet szerint a Práter utcai iskolában működött „ellenforradalmi bandához” tartozott, amit a megtorlás idején különösen veszedelmesnek tekintettek, mivel az iskola egyik tantermében alakítottak ki fogdát az őrizetbe vett ávós tisztek számára. Ezt többvádlottas, súlyos ítéleteket hozó perrel akarták megbosszulni, amit azonban két tényező is megnehezített. A csoport vezetői közül többen hősi halált haltak a novemberi harcokban (Konstantinidisz André, Mesz János), míg mások (Ö. Nagy János és Lassan György) Nyugatra menekültek. Helyettük azokat ítélték el, akik életben – és itthon – maradtak.
A per elsőrendű vádlottja, László Béla, amikor 1957. januári (első) őrizetbe vételekor azzal szembesült, hogy rendfenntartó nemzetőri tevékenységéért akár kötelet is kaphat, a kollaborációt választotta. Csakúgy mint a negyedrendű vádlott, a fogdaparancsnok, Máté Lajos. Hasonlóan gondolkodott a nemzetőr egység katonai tanácsadója, Horváth János százados, aki a forradalom leverése után karhatalmistaként olyan eredményes munkát végzett, hogy átigazolták az MSZMP-be, megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet, ám végül ő sem kerülhette el a börtönt.
Ilyen „védett vádlottak” ellen nehéz volt elrettentő ítéletekkel végződő pert kreálni. Ennek érdekében nemcsak a vádlottak „ellenforradalmi” cselekményeit tették vád tárgyává, hanem – messze nem egyedülálló módon – egy zavaros gyilkossági ügyet is konstruáltak azok mellé. Az elvárás szerinti ítéleteket így sem sikerült produkálni: az elsőrendű vádlott életfogytiglanija mellé két tízéves börtönbüntetés lett a végeredmény.
László Béla tizenhárom éves korában elvesztette a jobb karját, ennek ellenére később keramikusként is dolgozott. 1948-ban személyes holmijaiért átszökött Romániába, ahol tíz hónapig őrizetben tartották. Miután visszatoloncolták Magyarországra, internálták, és csak az 1953-as amnesztiával szabadult. A tárgyaláson tett vallomása szerint, mivel volt internáltként újra meg újra elbocsátották munkahelyeiről, 1955-ben feleségével megpróbált Nyugatra szökni. A határőrök fegyverrel állították meg őket, Lászlóba négy lövedék fúródott, a tiltott határátlépés kísérletéért pedig két év és négy hónap börtönt kapott. Kevéssel a forradalom előtt, 1956 nyarán szabadult.
Október 23-án este moziban volt a feleségével, hazafelé tartva kerültek bele a Szabad Nép-székház előtti tüntetésbe. Az épületből egy köteg, sztrájkra felhívó röplapot vitt a Keleti pályaudvarra, ahol részt vett néhány katona lefegyverzésében, az összegyűjtött fegyverek közül neki egy géppisztoly jutott. Vallomása szerint éjszaka részt vett egy ávósok elleni lövöldözésben, majd hazament. Október 27-én (de valószínűleg két vagy három nappal később) munkahelyére indult, amikor a Corvinnál feltartóztatták, és mint sztrájktörőt bevitték a parancsnokságra. Miután igazolta, hogy nemrég szabadult politikai fogoly, elengedték, és mivel egyetértett a tizenhat ponttal, a felkelőkkel maradt.
A felkelőcsoportok nemzetőrséggé alakulása után ő volt a kapcsolattartó a Corvin közi parancsnokság és az azzal szorosan együttműködő más egységek között, amiért a nemzetőrök (és majd a nyomozók is) a parancsnoksághoz tartozónak tekintették. Az ítéletébe a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés vezetése mellé az államtitoksértés is belekerült, mert egy nyugatnémet újságírónak beszámolt az októberi fegyveres harcról. November 4-én a szovjet támadás elől egy közeli lakóházba, majd a Jázmin utcai iskolába menekült, ahol egy csoport november 9-ig kitartott. Akkor megállapodtak a szovjet erőkkel, hogy békés elvonulás fejében leteszik a fegyvert. Több corvinista felkelővel Nyugatra indult, de Tatán meggondolta magát, és jelentkezett a karhatalomba, ahol – állítólag nemzetőri múltjára tekintettel – tiszti rangot kapott.
Elsőfokú ítélete csupán tizenkét év börtön volt, ami ellen az ügyész halálbüntetésért fellebbezett. Másodfokon bűnösségét több rendbeli gyilkosságban is megállapították azon az alapon, hogy a Práter utcai csoport több halálos kimenetelű összecsapást folytatott a szovjetekkel. Azt sem a nyomozás, sem a tárgyalás során nem sikerült bizonyítani, hogy László Béla személyesen részt vett volna a harcban. 1970-ig töltötte büntetését. |