A pernek az edelényi forradalom, főként a községi és a járási munkástanács vezetői voltak a vádlottjai. A településen a miskolci események hírére október 26-án tüntetni kezdtek a bányászok a pártbizottság előtt. „Hazudtatok eleget!” felkiáltással belefojtották a szót a párttitkárba, helyette Tóth István, a per majdani ötödrendű vádlottja tartott beszédet, és ismertette a Diósgyőri Magyar Állami Vas-, Acél-és Gépgyár (Dimávag) 21 pontos követelését. Délután a világháborús emlékműnél nyílt szavazással megválasztották a község munkástanácsát, amely azonnal megtartotta alakuló ülését. Elnökké a per másodrendű vádlottját, Tömöl Bélát, titkárrá a harmadrendű vádlottat, Boskó Károlyt választották.
A munkástanács vezetőinek sikerült lecsendesíteniük a heves tüntetést, és még aznap este segítettek megakadályozni a rabok kitörését a Közérdekű Munkák Igazgatósága (Kömi) helyi táborából. (A büntetésük nagy részét már letöltött rabokat a munkástanácsoktól függetlenül a megyei bíróság és ügyészség november 3-án engedte el.) Az Edelényben munkásőrségnek nevezett nemzetőrség élére Lőcsei Viktor őrnagyot, a járási rendőrkapitányság vezetőjét nevezték ki, helyettese, Srenk Béla százados a járási hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka lett. Lőcsei és Srenk is bekerült a munkástanács elnökségébe, miként a katolikus és a református pap is.
A megyeszékhellyel és a községekkel való kapcsolattartás érdekében egy politikai bizottságnak nevezett grémiumot állítottak fel, egyben kijelentették, hogy mindenben alávetik magukat a megyei munkástanács határozatainak. A Dimávag 21 pontjára épülő program követelte a szovjet haderő azonnali kivonását az egész ország területéről, Mindszenty József hercegprímás szabadon bocsátását, Rákosi Mátyás hazahozatalát és bíróság elé állítását, valamint a Varsói Szerződés felmondását. Eltörölték a munkaversenyt és az orosz nyelv kötelező oktatását, utóbbi helyett hittanórákat vezettek be. Hosszú vita folyt a sztrájkról. Végül úgy határoztak, hogy a szénbányászat és a mezőgazdasági munkák folytatódnak, csak a többiekre vonatkozik a munkabeszüntetés. Országos viszonylatban egyedi volt a helyi munkástanács szórakozást betiltó rendelete: „a községünkben [tilos] mozielőadást, bált, bármiféle más ilyen előadást [tartani], az étteremben cigányzenét [játszani] mindaddig, míg hazánkban vér folyik.”
A munkástanács ülésén többen kifogásolták, hogy a község területén még működnek államvédelmisek. Miután konkrét vádat senki sem tudott felhozni ellenük, Boskó Károly a munkástanács elnöksége nevében kijelentette, hogy az ÁVH ugyanolyan átállt alakulat, mint a rendőrség vagy a honvédség, elismerik vezető szervüknek a munkástanácsot, így az a rendőrségen belül továbbra is működhet. (A helyi ÁVH-t október 30-án a megyei munkástanács utasítására fegyverezte le a hadkiegészítő parancsnokság.) Az alakuló ülésen történteket az október 27-ére összehívott nagygyűlésen ismertették. Az ítélet szerint azon Boskó Károly arra hivatkozva, hogy a Nagy Imre-kormány nem ura a helyzetnek, javasolta, hogy Miskolc székhellyel alakítsanak új kormányt, és a rend helyreállítására hívjanak be ENSZ-csapatokat.
A megyei munkástanácstól kapott utasítás alapján október 29-én délelőttre összehívták a járásban alakult munkástanácsok küldötteit a járási munkástanács megalakítása érdekében, amelynek elnökévé a szendrői küldöttet, Hatvani Viktor korábbi főjegyzőt választották. A járási munkástanács alapvető célja a forradalmi rend konszolidációja volt. Biztosították a közigazgatás és az élelmiszer-ellátás zavartalanságát, elrendelték a lakosságnál lévő fegyverek összegyűjtését és a járási nemzetőrség megszervezését.
November 4-én, a szovjet támadás hírére az edelényi munkástanács ellenállásra szólított fel. Barikádokat építettek, a Kömi-táborból pedig fegyvert és nagyobb mennyiségű élelmiszert szereztek, végül a fegyveres ellenállást a túlerővel szemben céltalannak ítélték.
Annak ellenére, hogy az edelényi forradalom különösen rendpárti volt, a forradalom három vezetőjét is életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtották. |