Rontó Balázs hadnagy 1956. október 30-án engedéllyel utazott kiskunhalasi állomáshelyéről Budapestre, hogy meglátogassa a VII. kerületi pártházban lakó családját, apja ott volt gondnok. A pártházat az előző nap elfoglalták és kifosztották felkelők, az ott maradt értékek védelmére fegyveres csoport szerveződött, amely a következő napokban csatlakozott a nemzetőrséghez.
Jóllehet a pártház a VII. kerületben volt, a csoport a Corvin közi nemzetőrezredet ismerte el felettes szervének, vele tartotta a kapcsolatot, onnan kapták a nemzetőr-igazolványokat, élelmiszert és fegyvert. A perben terhükre írták, hogy az ellenforradalom egy másik diabolizált szereplőjével is kapcsolatot akartak teremteni, Dudás Józseftől próbáltak, eredménytelenül, gépkocsit kapni. Függetlenségüket a VII. kerületi nemzetőrségtől azt követően is megőrizték, hogy annak parancsnoksága november 3-án átköltözött a VII. kerületi pártházba. A bíróság Rontó és társai terhére írta, hogy részt vettek államvédelmisek lakásán tartott házkutatásban, és államvédelmisek elhurcolásában. Ezt egyetlen esetre alapozta az ítélet, jelentősen eltorzítva a valóban történteket.
A november 4-i második szovjet katonai támadást követően a környéken, a nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésénél súlyos harcok folytak, amelyekért a megtorlás során elsősorban a pártházban lévő fegyveres csoportot vonták felelősségre. Nem elégségesen tisztázott, hogy a harcok során foglyul ejtettek szovjet katonákat, vagy egy megrongált páncélosból mentették ki a sebesülteket. Rontó november 5-én és 6-án is megpróbált kilőni egy-egy páncélost, de eredménytelenül – a perben azzal védekezett, hogy szándékosan lőtt a cél mellé. Az egyik ilyen kísérletnél megsebesült, légnyomást kapott, több napig a Korányi kórházban ápolták, ahol a fegyveres harc leverését követően részt vett szabad választást követelő röplapok készítésében. Később az általa a büntetőeljárásban munkásőrségnek nevezett kádárista fegyveres testületnél szolgált 1957. február elejéig, amikor saját kérésére leszerelt.
A csoport elleni büntetőeljárás megindítását nehezítette és késleltette, hogy a forradalom leverése után annak mindkét vezetőjét beszervezték ügynöknek, ami (egy ideig) megóvta őket az őrizetbe vételtől. Ezért tették meg Rontót a szervezkedés vezetőjének, ezért lett ő az elsőrendű vádlott, s vele olyan személyeket vontak be a perbe, akiknek egészen jelentéktelen szerepük volt a pártházban: Veress Éva főzött a fegyvereseknek, Hősz Dezső pedig a novemberi harcok idején vett részt a sebesültek (köztük szovjet katonák) gyógyításában. Ezért kapcsolták össze a VII. kerületi pártház fegyvereseinek ügyét a néhány napig a Korányi kórházban folytatott röplapozással, amiben több-kevesebb mértékben mindegyik vádlott részt vett.
A vádiratban Rontó Balázst szervezkedés vezetésével és rablással vádolták meg, ezt a tárgyaláson kiegészítették több rendbeli gyilkosság bűntettének kísérletével. Az ügyész végindítványában halálbüntetés kiszabását kérte. Rontó azzal védekezett, hogy az ottani értékek megvédése érdekében csatlakozott a VII. kerületi pártházban lévő csoporthoz, amelynek csak egyszerű tagja volt, és tagadta, hogy a fegyveres harcban szovjet katonákat ölt volna meg. A bíróság mindhárom ellene emelt vádpontban bűnösnek találta, és életfogytig tartó börtönre ítélte, amit másodfokon jóváhagytak. A legsúlyosabb ítélet kiszabását arra hivatkozva nem látták szükségesnek, hogy nem nyert bizonyítást, hogy Rontó cselekményei miatt szovjet katonák haltak volna meg, szülei „derék munkásemberek, akik a szocializmus építésében” és a forradalom leverésében egyaránt részt vettek, ő maga pedig fokozatosan került az ellenforradalmárok hatása alá.
Aránytalanul súlyos ítéletet kapott a Korányi kórház országos hírű orvosa, Hősz Dezső, aki a pártházban egy vagy két napig vett részt a sebesültek ellátásában, majd ugyanennyi ideig röplapok készítésében. Első fokon tíz év börtönnel sújtották: nem vádlott-társaival közös cselekményeiért, hanem azért, mert a Korányi, illetve a kerületi munkástanács küldöttjeként részt vett a Nagy-budapesti Központi Munkástanács ülésein, és a forradalom leverése után is magánnál tartva egy pisztolyt elkövette a fegyverrejtegetés bűncselekményét. Másodfokon ítéletét tizenöt év börtönbüntetésre súlyosították. Hősz ítélete justizmordnak tekinthető, mert a bíróság arra hivatkozással emelte meg büntetését, hogy a fegyverrejtegetés önmagában halállal büntetendő, miközben ez csak statáriális eljárásra volt igaz. |