Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 760 / 1734
Kolompár Mátyás
Életrajz
1924. 11. 15. Kiskunmajsa — 1957. 10. 10. Kecskemét
Foglalkozása a peres iratok szerint: segédmunkás
Iskolába nem járt, analfabéta volt. Háromszor ítélték el köztörvényes bűncselekményekért (általában lopásért). Dolgozott cigány vándoriparosként, segédmunkásként és napszámosként. 1952-ben megnősült, felesége négy gyermeket hozott a házasságba, majd két közös gyermekük is született. A család mélyszegénységben élt. Kolompár egy alkalommal nem tudott kifizetni egy százforintos büntetést, húsz napot ült helyette, 1956-ban pedig szegénységi bizonyítványt kért felesége kórházi ápolásához. 1956. október 27-én megtekintette a kiskunmajsai állat- és kirakodóvásárt. Délután látta a tömeget a tanácsháza előtt, és hallotta, hogy a korábban a tanácsháza pincéjébe bezárt Neményi József tanácsi funkcionárius kiadását követelik. Kolompár verte le a lakatot a pince ajtajáról, és részt vett Neményi kihozatalában, akit a tömeg a tanácsháza előtt agyonvert. Kolompárt másnap este őrizetbe vette a rendőrség, és többekkel együtt előállították Kecskemétre, a megyei ügyészségre, ahonnan társaival együtt október 30-án szabadult. Ezt követően átköltözött felesége családjához Kiskundorozsmára, november végén ott vették őrizetbe.
Patyi István és társai pere
A per
A per középpontjában Neményi Józsefnek, a kiskunmajsai községi tanács funkcionáriusának 1956. október 27-i agyonverése és azzal összefüggésben az aznapi tüntetés állt. Patyi és társai ügyében a nyomozás az áldozat özvegyének 1956. november 12-én, a kiskunfélegyházi kapitányságon tett feljelentésével vette kezdetét. Mivel a Neményi megöléséhez vezető tüntetés fő hangadóinak tekintett személyek Nyugatra menekültek, a funkcionáriust agyonverő tömeg tagjait pedig a szervek nem tudták azonosítani (arra kísérletet sem tettek), azokat vonták eljárás alá, akik valamilyen körülménynél fogva szemet szúrtak a hatóságoknak, vagyis azonosíthatók voltak. Patyi Istvánt és Kolompár Mátyást még november végén őrizetbe vették. A Bács-Kiskun megyei rendőrség politikai nyomozó osztálya december közepére befejezte a vizsgálatot, és ügyüket vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek. Az év végére elkészült vádiratban szándékos emberölés vádja szerepelt. A rendőrség a megyei bíróság január elején megtartott előkészítő ülésével nagyjából egy időben őrizetbe vette Pekó Istvánt, akinek az ügyét pótvádirattal a perhez kapcsolták. Miután a tárgyaláson több vallomásban felmerült, hogy Koncz Sándor is részt vett Neményi bántalmazásában, február 21-én, tanúvallomása megtételét követően őt is őrizetbe vették, és első fokon külön perben elítélték. A két pert a Legfőbb Ügyészség indítványára egyesítették, és a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa elé utalták. A megyei bíróság szándékos emberölés bűntettében marasztalta el a vádlottakat, s ennek megfelelően határozott időtartamú börtönnel sújtotta őket. Az ítélet kihirdetését követően született meg a Legfelsőbb Bíróság azon állásfoglalása, amely szerint ötvenhatos ügyekben nem szándékos emberölés, hanem az előre megfontolt szándékot feltételező gyilkosság címén kell elítélni mindazokat, akik halállal végződő cselekményben vettek részt. Ezen dokumentum, valamint a népbírósági rendeletnek a szigorúbb ítéletet előíró passzusai alapján Patyi Istvánt, Kolompár Mátyást és Pekó Istvánt másodfokon halálra, Koncz Sándort pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A népbíróság a népi demokratikus államrend elleni bűncselekményben is bűnösnek találta a vádlottakat. A három halálra ítéltet 1957. október 10-én a kecskeméti megyei börtön udvarán kivégezték.
1956.
11. 26.
— 1956.
12. 12.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Kolompár Mátyás
Nyomozati
cselekmények
Keleti Károly rny. törzsőrmester
Kiskunfélegyházi Városi és Járási RK
Társak
1956.
12. 27.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Kolompár Mátyás
Intézkedések
Szabó Sándor
Bács-Kiskun Megyei Ügyészség
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1957.
02. 19.
— 1957.
09. 28.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1957. 02. 19. — 1957. 02. 22.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
B.8/1957
Kecskeméti Megyei Bíróság
nyilvános
Kiskunhalas
1957.02.19. , 02.20. , 02.21. , 02.22.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
II.
Kolompár Mátyás
dr. Lengyel Zoltán
tanácsvezető bíró
Deák András
Társak
Piacz Lajosné
népi ülnök
Tóth Józsefné
népi ülnök
Ítélet
Száma: B.8/1957/10
Kihirdetés helye: Kiskunhalas
Időpontja: 1957. 02. 22.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
II.
Kolompár Mátyás
12 év börtön
nem
ítéletben foglalt
nem
Társak
Másodfokú eljárás
1957. 09. 10. — 1957. 09. 28.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nbf.I.5126/1957
Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa
nyilvános
Budapest
1957.09.10. , 09.21. , 09.28.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
II.
Kolompár Mátyás
dr. Mecsér József
tanácsvezető bíró
dr. Borsi Zoltán
Társak
Lakatos Péterné
népbíró
Maróti Károly
népbíró
Sulyán György
népbíró
Varga István
népbíró
Ítélet
Száma: Nbf.I.5126/1957/13
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1957. 09. 28.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
II.
Kolompár Mátyás
halál
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
igen
Társak
1957.
10. 10.
Büntetés-végrehajtás
Kivégzés
Elítélt
Kivégzés módja
Kivégzés dátuma
Ítéletvégrehajtás helye
Kolompár Mátyás
kötél által
1957. 10. 10.
Kecskeméti Megyei Börtön