Az elemi iskola után kanászként dolgozott, majd a csizmadia szakmát tanulta ki; később cipészsegédként dolgozott. 1918-tól katonai szolgálat teljesített, 1919-ben részt vett a felvidéki hadjáratban, egy géppuskás század parancsnoka volt. A Tanácsköztársaság bukását követően internálták Zalaegerszegen, ahonnan 1920-ban megszökött. Bécsbe menekült, ahol 1921-ben letartóztatták, és tizenhat évre kitiltották a városból. Ezt követően élt Németországban, Hollandiában, Olaszországban és Franciaországban, majd – mivel onnan is kitiltották –, 1929-ben hazatért. 1931-től volt kapcsolata az illegális kommunista párthoz, tagságát később 1935-től ismerték el. 1929-től nyugdíjazásáig a bőripari szakszervezet tagja volt. 1938-ban és 1942-ben is két és fél esztendőre ítélték el. 1944-ben büntetőszázadba került; a frontra vezényelték, de megszökött. Hazatérve elvbarátaival együtt partizáncsoportot szervezett Kispesten. A front átvonulását követően a XIV. kerület elöljárója, a kerületi pártszervezet vezetőségi tagja és a nemzeti bizottság titkára lett. 1947 őszén elhárítóként került a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályára. A Kossuth Akadémián elvégzett egyéves iskola után politikai tiszt lett a hadseregben. 1953. december 1-jén, saját kérésére nyugállományba helyezték. 1954 májusától a Magyar Dolgozók Pártja Központi Ellenőrző Bizottsága megbízottjaként dolgozott a Pest Megyei Pártbizottságnál. Munkájával nem voltak megelégedve, így 1956. május 1-jével a pártközpont kivételes személyi nyugdíjban részesítése mellett döntött. Júniusban Vecsésre költözött és a Partizán Szövetség helyi csoportjának elnöke lett. „Október 24-én az összes partizánok a vezetőségen teljesítettünk szolgálatot. Novemberben a Párt hívószavára, a Vecsési Partizánok mind annyian a Mosonyi utcai kapitányságra mentünk a Karhatalomba. Részt vettem különböző ellenforradalmi csoportjainak leverésében” (sic!) – írta később. 1957. március 29-én ismét kérte felvételét a hadseregbe. Vecsésen megszervezte a Munkásőrséget, amelynek monori járási parancsnoka is lett; emellett 1957-ig – népbíróvá történő kinevezéséig – községi párttitkár és a monori járási pártbizottság tagja is volt. 1957. június 24-én határozott a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa népbíróvá való kinevezéséről. Ekkor felmentették pártfunkciói alól is. Népbírói állása megszűnt 1958. augusztus 20-ával. A néphadseregből őrnagyi rangban nyugdíjazták.

Kitüntetések: Partizán Embléma (1946) Magyar Szabadság Érdemrend (1948), Közbiztonsági Érdemérem arany fokozata Szocialista Munkáért Érdemérem Magyar Partizán Emlékérem (1955) Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérem (1957) Munka Érdemérem (1960) Szocialista Hazáért Érdemrend (1967)

Források: NET határozat népbírák kinevezéséről, 1957. június 24. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára XVIII-2-a 70/1957. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára XIX-E-1-p 958/1958. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára XIX-E-1-v. M-283/1960. HM HIM Központi Irattár 341/1028/MŐ. Budapesti közéleti névmutató 1945–1950. I. kötet. A budapesti nemzeti bizottságok és népfrontbizottságok tagjai. Szerkesztette: Halasi László. Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 1980. 198. Sági Gyula (1899–1976). Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Életrajzi dokumentáció.

Megjegyzések: Régi kommunista, 1919-ben internálták. 1920-ban megszökött a zalaegerszegi internálótáborból, és elmenekült Magyarországról, ahová csak évek múlva tért vissza. A hazai baloldali munkásmozgalomban 1929-től vett részt. 1938-ban letartóztatták, 1942-1944 között két és fél éves börtönbüntetését töltötte. 1944/1945-ben részt vett a kőbányai partizáncsoport megszervezésében és tevékenységében. 1956. október 24-től a vecsési illetőségű volt partizánokkal a helyi rendőrkapitányságon készenlétben állt, majd a forradalom leverését követően a Mosonyi utcai rendőrlaktanyában karhatalmi szolgálatot teljesített, ahol fegyverrel vett részt az „ellenforradalmi” csoportok felszámolásában, illetve Vecsésen szervezte az MSZMP-t, amelynek első titkára lett a községben.