Apja lakatossegéd volt. – 1929–1933 között elvégezte a négy polgárit, majd kitanulta az esztergályos szakmát. 1948. szeptember 1-jén főhadnagyként kezdte meg a szolgálatát a honvédségben mint a Petőfi Politikai Akadémia tanszékvezetője. 1949. május 1-jén már százados lett. 1949 és 1954 között a Szovjetunióban elvégezte a Lenin Katonai Akadémiát, közben 1952-ben őrnaggyá léptették elő. 1954-től alezredesként az 5. gépkocsizó lövészhadosztály, 1955-től a 3. lövészhadtest-parancsnokság politikai osztályvezetője volt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlás során elöljárója, Gyurkó Lajos mellett felelősség terheli a legalább 49 halálos áldozatot és 150 sebesültet követelő december 8-i salgótarjáni sortűzért, a jogi megtorlásból pedig a Budapesti Katonai Bíróság ülnökeként vette ki a részét. 1957-től az Egyesített Tiszti Iskola parancsnokának politikai helyettese volt, 1958-tól ezredesi rendfokozatban. 1961-ben kinevezték a 11. harckocsihadosztály parancsnokának politikai helyettesévé, ám „szektás nézetei” miatt áthelyezését javasolták nem politikai beosztásba. 1965 és 1972 között a Hadtörténeti Múzeum Technikai Park parancsnokaként szolgált. 1972. július 1-én helyezték nyugállományba. – Sok egyéb kitüntetése mellett megkapta a Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérmet is.

Források: Csendes László–Gellér Tibor: A hadsereg vezetői, 1956–1957. Veszprémi Érseki Levéltár IX. 6. b. 110. doboz, 1. csomó, 2. tétel Kahler Frigyes–M. Kiss Sándor: Kinek a forradalma? Püski, Budapest, 1997. Kahler Frigyes–M. Kiss Sándor: „Mától kezdve lövünk” Tíz év után a sortüzekről. Kairosz, Budapest, 2003.