1900. 02. 08. Szalkszentmárton — 1976. 10. 12. Budapest
Születési név: Matics Károly
Anyja neve: Turi Gizella
Apja neve: Matics János
Két gimnáziumi osztályt végzett, majd kimaradt az iskolából, és 1915-től vaskereskedőnek tanult. 1918-ban megszerezte segédlevelét, ugyanakkor behívták katonának; a világháború végéig az olasz fronton szolgált. Hazatérve apja hatására a forradalom mellé állt, 1919-ben pedig vöröskatona volt. A Tanácsköztársaság bukása után 1921-ig mezőgazdasági munkásként dolgozott, majd a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.-nél (BSZKRT) helyezkedett el. Eleinte kalauz, 1922-től villamoskocsi-vezető, 1940-től ellenőr volt a munkaköre. (Egyes források szerint 1921‒1922-ben katonai szolgálatot is teljesített.)
1931-ben csatlakozott a munkásmozgalomhoz, a Vörös Segély számára gyűjtött. 1932-ben lett a Magyarországi Villamos- és Helyiérdekű Vasúti Alkalmazottak Országos Szövetségének tagja; ugyanabban az évben (visszaemlékezése szerint február 9-én) vették fel a Kommunisták Magyarországi Pártjába. 1933-ban sejttitkár és a szakszervezet kommunista frakciójának tagja lett. 1935-ben lépett be formálisan is a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba.
Az illegális KMP hazai szervezeteinek 1936-os feloszlatása után az MSZDP-ben és a szakszervezetben végzett mozgalmi munkát. Beválasztották a párt XIV. kerületi szervezetének vezetőségébe és az érdekképviselet központi vezetőségébe. 1941-ben a szakszervezet elnökévé is megválasztották, ugyanebben az évben tudott Gács Lászlón keresztül ismét kapcsolatot teremteni a KMP-vel. 1942-ben behívták katonának Pestszentlőrincre, innen többekkel Tápiósülyre szökött, hogy az ott bevagonírozó elvbarátaival kapcsolatot építsenek ki. Lebukott, Újpesten, majd a Mária Terézia-laktanyában vallatták. Rábizonyítani nem tudtak semmit, így alakulatához Vajtára vezényelték. Itt sikerült rábizonyítani a kommunista tevékenységet, így őrizetbe vették. A büntetőszázadot el tudta kerülni, tíz hónapi börtönre ítélték, amit a Margit körúti fogházban, majd Vácott töltött ki. 1943. márciusban szabadult, ekkortól kőművesként dolgozott, emellett részt vett az antifasiszta ellenállásban. 1944 őszén Kossa Istvánon keresztül talált kapcsolatot az illegális párttal.
1945-től a BSZKRT központi üzemi bizottságának elnöke volt (1949-ig), majd a villamos- és helyiérdekűvasúti alkalmazottak szakszervezetének újjászervezésekor ismét az érdekképviselet elnökévé választották. Bekerült a Szakszervezeti Tanácsba (1948-tól Szakszervezetek Országos Tanácsa) is, a testületnek 1949-ig volt tagja. 1946-ban beválasztották a Magyar Kommunista Párt fővárosi választmányába (1946-ig) és a legfőbb fegyelmi testületbe, a Központi Ellenőrző Bizottságba. A szakszervezet élén 1948-ban járt le megbízatása.
Ugyanabban az évben átigazolták a Magyar Dolgozók Pártjába, amelyben megőrizte KEB-tagságát. Ugyanebben az évben a budapesti városháza közlekedési osztályára került. 1949-től a fővárosi légoltalom megszervezését vezette, majd 1950-től újra a közlekedési osztályon dolgozott. 1951-ben lett a Fővárosi Tanács Titkársága B csoportja vezetője, 1953. február 1-jével pedig az Élelmiszeripari Osztály élére helyezték. Munkája mellett a Fővárosi Tanács pártbizottsága élén is állt. A részleg megszüntetésekor, az év decemberében megtették az I. kerületi tanács végrehajtó bizottsága elnökének. E tisztségét az 1956-os forradalomig töltötte be, az MDP önfeloszlatásakor pedig megszűnt KEB-tagsága is.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt az I. kerületi tanácsházán, majd otthon tartózkodott. 1956. november 10-én visszatért korábbi munkahelyére, majd kérte átigazolását a Magyar Szocialista Munkáspártba. Kérését napokon belül teljesítették, sőt társadalmi munkatársként a főváros kiépülő pártapparátusába vezényelték. Az MSZMP 1957 februárjában újjászervezett Központi Ellenőrző Bizottságának kezdettől tagja volt. 1957. április 13-án amikor a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa megválasztotta népbírónak a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsához, 1960. május 15-ig ítélkezett.
1960-ban a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Autófelügyeletének igazgatóhelyettesévé nevezték ki, e tisztségét 1966-os nyugdíjazásáig betöltötte. Ugyancsak 1960-ban megválasztották a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete alelnökévé, 1971-ben elnökévé. Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságából a VIII. pártkongresszuson (1962. november 20‒24.) maradt ki.
Kitüntetések:
Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozata (1947)
Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fokozata (1950)
Munka Érdemrend (1960)
Szocialista Hazáért Érdemrend (1967)
Munka Érdemrend ezüst (1968) és arany fokozata (1970)
Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)
Fő művei:
„Visszaemlékezéseim”. Közlekedés, 1973/9.
Források: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 34. sz. határozata, 1957. április 9. (kivonat) In A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei, V. kötet, 1956. november 14.–1957. június 26. Szerkesztette és a jegyzeteket írta: Baráth Magdolna, Feitl István, Némethné Vágyi Karola, Ripp Zoltán. Budapest, Napvilág, 1998. 506.
Az MDP Budapesti Pártbizottsága 1952. november 11-i ülésének jegyzőkönyve. Budapest Főváros Levéltára XXXV. 95. a. 63. őrzési egység.
Az MDP Budapesti Pártbizottsága 1953. november 17-i ülésének jegyzőkönyve. Budapest Főváros Levéltára XXXV. 95. a. 89. őrzési egység.
Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. április 9-i ülésének jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 288. fond 5. csoport 21. őrzési egység.
Az MSZMP KB mellett működő Régi Párttagok Bizottsága 1959. április 24-i ülésének jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 288. fond 14. csoport 5. őrzési egység.
M. J.: „…hogy helytálljunk az emberiségért…” MÁVAUT, 1968. december 13.
Maróti Károly (1900‒1976). Népszabadság, 1976. október 15.
Vadász Ferenc: Egy hűséges, szerény harcos. Maróti Károlyról, születésének 80. évfordulóján. Népszabadság, 1980. február 8.
Maróti Károly (1900–1976). Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Életrajzi dokumentáció.