1920. 03. 23. Páty — 1980. 11. 21. Budapest
Anyja neve: Czéh Mária
Apja neve: Barabás Sándor
Apja segédmunkás (képzettsége szerint kereskedősegéd) volt, anyja mosónőként dolgozott. Unokatestvére, Barabás Tibor 1956. novemberben a Thököly úti felkelőcsoportban harcolt; a Futó János és társai-per hetedrendű vádlottjaként szervezkedésben való részvétel, gyilkosság és egyéb vádak miatt halálra ítélték, majd kivégezték.
Tizenkét éves koráig Makón nevelkedett nagynénjénél, az elemi iskola négy osztályát is ott végezte el. 1932-ben került vissza szüleihez Budapestre, a polgári iskolát már ott járta ki. 1935-ben nyomdásztanuló lett a Közlekedési Nyomdánál; munkatársai révén került kapcsolatba a Magyarországi Szociáldemokrata Párt VIII. kerületi ifjúsági csoportjával. 1936-ban a VII. kerületben lett a párt tagja, az újpesti munkásotthonban és a vasasok tornaegyletében végzett politikai munkát.
1939-ben felszabadult, és mint átnyomósegéd belépett a nyomdászszakszervezetbe. 1940. februárban felmondott munkahelyén, majd másolósegédként helyezkedett el az Athenaeum Nyomdánál, emellett a Népszavát terjesztette. 1941. októberben bevonult sorkatonai szolgálatra; eleinte századírnok volt, 1942. novemberben viszont tizedesi rangban egy páncéltörőtüzér-raj parancsnokaként kikerült a keleti frontra. 1943. januárban vezényelték az arcvonalba, de a szovjet áttörés miatt oda már nem jutott el. A visszavonulás után fagyási sérülésekkel a kassai hadikórházba került.
Felépülése után az 1. gyalogezred törzsénél kialakított nyomdász szakasz élére került, de 1944. június végén megszökött a honvédségtől. Hamis papírokkal bujkált, az illegális Szabad Népet terjesztette, és kapcsolatba került kommunistákkal (visszaemlékezése szerint később derült ki, hogy nem a „hivatalos” párttal, hanem a Demény Pál vezette mozgalom tagjaival).
A front átvonulása után, 1945. januárban belépett a Magyar Kommunista Pártba, és munkára jelentkezett a pártközpontban. Első feladata a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Madisz) megszervezésében való közreműködés volt, majd márciusban pártiskolára vezényelték Debrecenbe. Ennek elvégzése után júniusban a párt dél-dunántúli területi bizottságának agitációs és propagandaügyekért felelős titkára lett, de – visszaemlékezése szerint azért, mert a munka „meghaladta képességeit” – egy hónap múlva leváltották. Ekkor a Somogy megyei pártbizottsághoz került káderfelelősként.
1947. májusban felmentették pártmunkája alól, ekkor ismét szakmájában helyezkedett el; júliusig a Magyar Fémlemez Művek nyomdájában, majd a Szikra Nyomdában dolgozott átnyomó-, illetve másolósegédként. 1948. januárban a Szakszervezeti Tanács három hónapos iskolájára került, amelynek elvégzése után a postás szakszervezet iskolájának élére állították. A kommunista és a szociáldemokrata párt kényszerfúziója után átigazolták a Magyar Dolgozók Pártjába, augusztus 1-jétől pedig a nyomdászszakszervezet központjának káderosztályát vezette.
1951. január 1-jén került hivatásos katonai állományba, századosi rendfokozattal a Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnökségének káderfelelőse, majd osztályvezető-helyettese lett. November 7-ével őrnaggyá léptették elő, pontosan egy év múlva pedig alezredes lett. 1953-ban elvégezte a Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetemet, majd a 27. lövészhadosztályhoz került mint a parancsnok politikai helyettese. 1956. februárig látta el ezt a beosztást, majd a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, illetve a Petőfi Politikai Tiszti Akadémián megszervezett, a Szovjetunióban folytatandó tanulmányok előkészítését célzó tanfolyam hallgatója lett.
1956. október 23. estéjén parancsba kapta, hogy felderítést végezzen a Magyar Rádió épületénél; itt fejsérülést szenvedett, ezért 26-áig a Rókus Kórházban feküdt. Felépülése után a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián megszervezett tartalékos zászlóaljhoz került beosztott tisztként. Október 30-ig a VIII. kerületi rendőrkapitányságon tartózkodott, majd ismét a Zrínyi, később a Petőfi Akadémiára ment, de mivel úgy ítélte meg, hogy mindenütt a felkelőket támogató erők voltak többségben, felkereste egykori alakulata parancsnokát, aki akkor Budapesten tartózkodott. Az általa elmondottak alapján Kiskunfélegyházára ment, a hadosztály parancsnokságán azonban ekkorra már szintén megalakult a forradalmi tanács, amely – mint politikai tisztet – házi őrizet alá helyezte.
November 4-én kiszabadult, majd belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba és a járási ideiglenes intézőbizottságban végzett szervezőmunkát. 13-án visszatért a fővárosba, és szolgálatra jelentkezett a Budai Karhatalmi Ezrednél; itt szakaszparancsnoki beosztást kapott.
1957. április 13-ával kinevezték a Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézete élére. 1958-ban beiratkozott a műegyetem (más források szerint a Nehézipari Műszaki Egyetem) földmérő mérnöki tagozatára, de egészségügyi okokból egy év múlva félbeszakította tanulmányait. 1964-ben felsőfokú földmérő technikumot végzett levelező tagozaton, 1968. augusztus–1969. június között pedig Moszkvában volt parancsnoki tanfolyamon. 1968. április 4-én ezredessé léptették elő. 1973. november 1-jével nyugdíjba vonult az intézet éléről; később fegyelmi előadó volt az MSZMP Budapesti Bizottsága mellett, illetve szemináriumvezetőként tevékenykedett az egyik XI. kerületi alapszervezetben.
Önkezével vetett véget életének.
Kitüntetések:
Kiváló Szolgálatért Érdemérem (1953, 1955)
Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957)
Szolgálati Érdemérem (10 éves: 1961; 15 éves 1966; 20 éves: 1971)
Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata (1962)
Szolgálati Érdemérem (1964)
Szocialista Hazáért Érdemrend (1967)
Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)
Vörös Csillag Érdemrend (1970)
Térképészet Kiváló Dolgozója (1972)
Aranytőr (1973)
Források: HM HIM Központi Irattár 170-141286.