1900. 05. 01. Hajdúböszörmény — 1982. 11. 24. Budapest
Az elemi iskola elvégzése után kitanulta a cipész szakmát. Segédlevelét 1917-ben szerezte meg, majd a következő évben Budapestre költözött, ott helyezkedett el cipészsegédként. 1918-ban lett a bőripari szakszervezet tagja, az év végén pedig belépett a kommunista párt ifjúsági szervezetébe. A Tanácsköztársaság alatt a szakszervezet szocializálási bizottságába került póttagként, majd önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe. A cseh, majd a román fronton harcolt. Szolnok mellett fogságba esett, majd hazaengedése után a magyar hatóságok internálták, ahonnan önéletrajza szerint 1920. áprilisban megszökött.
Szakmájában helyezkedett el, és újra bekapcsolódott a szakszervezeti munkába, bizalminak is megválasztották. 1922-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, a VIII. kerületi szervezet végrehajtó bizottságába is bekerült. Önéletrajza szerint a kerületi propagandabizottság tagjaként a párt balszárnyához tartozott. Önálló cipészműhelyt nyitott a Kálvária téren, amelyet 1936-tól az illegális kommunista mozgalom rendelkezésére is bocsátott találkozók lebonyolítására, pénz és röplapok rejtegetésére. A szakszervezet pénztárosaként a Vörös Segély számára is gyűjtött, illetve szállított csomagokat internáltaknak. A második világháború alatt üldözött kommunistákat bújtatott.
A főváros ostroma idején civilként szovjet fogságba esett, a brassói, majd foksányi táborokban raboskodott. 1945. júliusban tért haza, majd a Magyar Kommunista Párt tagja lett. A párt kerületi bizottságára került, ahol a káderosztályon dolgozott. Munkája mellett hathónapos esti közigazgatási tanfolyamot végzett, ezt követően a VIII. kerületben működő egyik körzeti MKP-szervezet élére helyezték.
1946-ban a párt által alapított Cipészek és Csizmadiák Szövetkezetében dolgozott, 1947-től pedig az ennek helyébe lépő VIII. kerületi cipész kisipari termelőszövetkezet munkatársa lett, emellett szövetkezeti napi előadóként is tevékenykedett. 1948-ban átigazolták a Magyar Dolgozók Pártjába.
1951. június 1-jével a Földművelésügyi Minisztériumba helyezték, és a Lósport-igazgatóság elnökévé nevezték ki, 1945-ben a tárca Lósport- és Lótenyésztési Igazgatósága élén dolgozott tovább. Munkája mellett 1952‒1953-ban esti politikai gazdaságtan tanfolyamon vett részt, 1954‒1955-ben pedig egy filozófiai tanfolyam hallgatója volt.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésekor már nyugdíj előtt állt, munkát nem végzett. Egy későbbi feljegyzés szerint „az ellenforradalom alatt és után kommunistához méltón viselkedett. Elsők között jelentkezett a pártba, és amint lehetett, részt vett a pártszervezet létrehozásában”. November 9-én igazolták át a Magyar Szocialista Munkáspártba, közreműködött a kerületi, majd a Tatarozó Vállalatnál működő pártszervezet létrehozásában.
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 10. számú határozatával 1957. január 29-én megválasztotta ülnöknek a gyorsított eljárásban tárgyalandó büntetőügyekhez a Fővárosi Bíróságra. „Mivel a választott ülnöki karban is zavarok keletkeztek, a Központi Bizottság régi párttagokból delegált ülnököket, melynek én is egyik tagja voltam [a különtanácsok] megszűnéséig” - írta önéletrajzában.
Mandátumának lejárta után, 1957-től a VIII. kerület egyik lakóterületi pártbizottsága élén állt, titkári tisztségéről egészségi állapotának romlása miatt 1960-ban mondott le. Ezt követően az MSZMP kerületi bizottságában végzett politikai munkát.
Ugyancsak 1957-től volt a Magyar Partizán Szövetség tagja.
Kitüntetések:
Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója (1956),
Magyar Partizán Emlékérem (1957),
Tanácsköztársasági Emlékérem (1959),
Szocialista Hazáért Érdemrend (1967),
Munka Érdemrend ezüst fokozata (1968).
Források: Kékesdi Gyula: Volt egyszer egy ember. „Az emberség parányi szigete”. Népszabadság, 1982. december 31.
Varga Antal (1900–1982). Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Életrajzi dokumentáció.
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 288. fond 40. csoport 332. őrzési egység.