Az elemi iskola néhány osztályát végezte el csupán, utána lakatostanonc lett. 1922-ben szabadult, ekkor lépett be a vasasszakszervezetbe. 1923-ban csillés volt Tatabányán, szakszervezeti bizalmi és az 1924-es munkabeszüntetés alatt sztrájkbizottsági tag is lett. Másfél évi bányászmunka után visszatért a lakatosszakmába. Az 1920-as évek elején került kapcsolatba az illegális kommunista mozgalommal, később párttagságát 1924-től ismerték el. 1925-ben belépett a Magyarországi Szocialista Munkáspártba, röplapokat terjesztett és propagandamunkát végzett. 1930-ban az illegális párt kerületi bizottságának tagja, később titkár és területi bizottsági tag lett. 1931-ben bekapcsolódott a kommunistákhoz közel álló Egységes Szakszervezeti Ellenzék tevékenységébe, 1934–1935-ben a szervezet tanácsának titkára volt. 1935-ben börtönbüntetésre ítélték; szabadulása után ismét bekapcsolódott a mozgalmi munkába. 1941-ben újra letartóztatták, majd internálták; a kistarcsai és a nagykanizsai táborok rabja volt. 1943-ban szabadon engedték, de behívták katonának. Illegalitásba vonult, de 1944. decemberben ismét letartóztatták. Halára ítélték, ám az ítéletet életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták. Németországba hurcolták, ott érte a háború vége. 1945 nyarán bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, 1971-ig folyamatosan, majd 1975-től haláláig volt képviselő. 1945–1948 között a vasasszakszervezet helyettes titkáraként dolgozott, emellett tagja volt a fővárosi törvényhatósági bizottságnak (1950-ig) és az MKP nagy-budapesti választmányának. 1948–1950 között a Magyar–Szovjet Olajipari Gépgyár igazgatója volt, majd fél évre Somogy vármegye főispánja, illetve a megyei tanács elnöke lett. 1951-ben a Duclos Bányagépgyár élére került, emellett 1951–1953 között az Elnöki Tanács tagja is volt. 1955-ben gépipari technikusi végzettséget szerzett. Az 1956-os forradalom idején az általa vezetett gyárban megszervezett, a diktatúra mellett kitartó gyárőrség tagja volt. Novembertől kormánybiztosként dolgozott a nógrádi bányavidéken a termelés ismételt beindítása érdekében. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1957. április 9-én megválasztotta népbírónak. Megbízatása a népbíráskodás megszűnéséig tartott. 1959-ben a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára igazgatója lett; 1968-ban nyugdíjazták.

Kitüntetések: Szocialista Hazáért Érdemrend (1967)

Források: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 34 sz. határozata, 1957. április 9. (kivonat). In A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei V. kötet, 1956. november 14.–1957. június 26. Szerkesztette és a jegyzeteket írta: Baráth Magdolna, Feitl István, Némethné Vágyi Karola, Ripp Zoltán. Budapest, Napvilág, 1998. 506. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. április 9-i ülésének jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 288. fond 5/21. őrzési egység. Botos István: Életútja a helytállás példája. Nyolcvan éve született Varga István. Népszava, 1985. szeptember 3. Az 1945. évi november 29-re Budapestre összehívott Nemzetgyűlés almanachja. 1945. november 29.–1947. július 25. Főszerkesztő: Vida István. Szerkesztette Horváth Zsolt és Hubai László. Magyar Országgyűlés, Budapest, 1999. 639–640. Varga István (1905–1976). Politikatörténeti Intézet Könyvtára, Életrajzi dokumentáció.